2025.03.22. 18:57
Állótaps a jó Rosszgyerekeknek szombaton délután - Diákszínjátszók regionális találkozója a WS Színházban
Állótapssal ünnepelte a jórészt kortárs közönség a JátsszMa Stúdió Rosszgyerekek előadását szombaton délután a szombathelyi Weöres Sándor Színház stúdiójában. A diákszínjátszók regionális találkozója vasárnap ér véget.
A diákszínjátszók regionális találkozója az Országos Diákszínjátszó Egyesület rendezvénye. Az ODE a fesztivált hagyományosan kétlépcsős formában rendezi meg: előbb a regionális találkozókat, aztán az országos seregszemlét. A Nyugat-Dunántúl Regionális Színjátszó Találkozónak a Weöres Sándor Színház ad otthont március 22–23-án. A Stúdiószínpadon és a Márkus Emília-teremben mutatja be produkcióit a találkozóra nevezett 11 csoport. A találkozó elsődleges célja, hogy a színjátszók megtekintsék egymás előadásait, majd a zsűrivel és a többi csoporttal szakmai beszélgetést folytassanak. A zsűri vasárnap délután arany-, ezüst- és bronzminősítéseket oszt ki, különdíjakat is adományoz. Az idén Győrben rendezik meg a VII. Országos Diákszínházi Fesztivált, ahová a regionális találkozók zsűrijének ajánlásai alapján – a létszám és az anyagi lehetőségek figyelembevételével – hívnak meg csoportokat. A diákszínjátszók regionális találkozója Szombathelyen dr. Nemény András polgármester támogatásával valósul meg.

Fotó: Mészáros Zsolt/WSSZ
Diákszínjátszók regionális találkozója a WS Színházban - vasárnap eredményhirdetés.
Nem a véletlen műve, hogy ezúttal a Weöres Sándor Színház vállalta a nyugat-dunántúli találkozó megrendezését. A négy évvel ezelőtt Szabó Tibor igazgató támogatásával, Németh Gyöngyi drámapedagógus vezetésével létrehozott JátsszMa Műhely sokat tesz azért, hogy a fiatalokkal megkedveltesse a színházat. A műhellyel együtt elindított színjátszó stúdió pedig folyamatosan magas színvonalon teljesít: fontos és érzékeny előadásokat hoz létre. A friss évadbemutatóban - amellyel neveztek a találkozóra is - pedig az elmúlt négy év összes tapasztalata, munkája megmutatkozik. A csoport tagjai érett összmunkában játszanak (mozognak, énekelnek) együtt. Megérdemelték az állótapsot szombaton délután.
Ugyancsak izgalmas előadást hozott a találkozóra a JátsszMa Műhely másik csoportja: Ostyola Zsuzsanna Nagy László verseire készített költői-látványos előadást. A házigazdák kitettek magukért - ahogyan például a szombathelyi premontrei gimnázium Varieté csoportja is, amely Seb-helyek címmel kortárs szerzők művei által kortárs problémákat vitt színre, Tóthné László Mónika és Horváth-Pintér Viktória rendezésében. A színpad akkor érvényes, ha nem takarja el az életet.

Fotó: Mészáros Zsolt/Weöres Sándor Színház
A JátsszMa diákstúdió évadelőadása.
ROSSZGYEREKEK
‒ bizarr komédia ‒
50 perc
- Túlélni a felnőttek világában – És valójában ki a rossz gyerek?
- A Heinrich Hoffmann versei által inspirált rémmese szereplői lépnek ki a mesekönyvből ebben a fekete humorral átszőtt, szatirikus előadásban. Egy groteszk mesevilág, ahol a gyerekek „rosszaságát” csak a szülők nevelési hibái múlják felül. Az előadás az életre kelt figurák sorsán keresztül szembesít minket a világ abszurditásával. Egy olyan világéval, amelyben a gyerekeket nem szerető gondoskodással, hanem büntetés és megalázás révén próbálják „jóvá” formálni.
- Játsszák: Bedőcs Fruzsina, Binó Luca, Golub Emese, Horváth Petra, Kaposi Iza, Katona Márk, Nagy Gergely, Novák Ticián, Orosz Márton, Stifter Anett, Szabó Blanka Judit, Varga Tamás
- Alkotók:
Hangosító, világosító: Simon Ottó
Zenei munkatárs: Borsos Beatrix
Szerkesztette és rendezte: Németh Gyöngyi

Fotó: : Mészáros Zsolt/Weöres Sándor Színház
Fiatalok játéka 5 képben, Nagy László 100.születésnapjára, torta helyett. A JátsszMa Diákstúdió előadása.
VIRÁGPOR-CIRMOS ARCUNK
50 perc
Nagy László képi leírásban gazdag verseinek felhasználásával idézzük meg a természetvarázslás, regölés, összeéneklés, kanásznótàk, kanásztáncok hagyományait, XXI.századi köntösbe bújtatva.
Az előadás a JátsszMa diákstúdió színjátszói és a Weöres Sándor Színház lelkes munkatársai közreműködésében jött létre:
Bertalan Maja, Csorba Bence, Garas Szimonetta, Gosztonyi Kitti, Kiss Katalin, Kóta Júlia, Márk Boglárka, Petőházi Bálint, Simon Ábel András, Teket Dóra Krisztina, Temesi Szófia, Vincze Korina,
Győrváry Eszter, Jenei Ágnes, Léránt Enikő, Móri Csaba, Németh Gyöngyi, Simon Ottó, Szabó Róbert Endre
Szerkesztette és rendezte: Ostyola Zsuzsanna