A Hodászy-címer

Szendrey János 1891-ben az alábbiakat írta: „A címerkép álló vitéz, fehér attilla szerű dolmányban, arany hajtókával és zsinórzattal, vörös kurta szoknya, ugyanolyan harisnya, vagy talán nadrág s fekete cipő van rajta. A sisak hegyes, magyaros forma, hátul nyakvédővel, elől 3 toll rajta. Jobbjában zászlót, baljában fokost tart.” A címert 1558-ban Hodászy András és Hodászy Mihály kapta II. Ferdinándtól a török elleni küzdelemben szerzett érdemeikért. Az adományozást Vas megyében hirdették ki. Ha Szombathelyen a Szent Márton utcai temetőben sétálunk, az 1912-ben elhunyt Hodászy Ignác síremlékén fedezhetjük fel ugyanezt a címert. (Erősen megkopott, a mellékelt fotót 2010-ben készítettem, ma még kevesebb látszik belőle.) Hodászy Ignác apja, Hodászy János Söptéről származott. Balogfán (Balogunyom) szerzett magának birtokot, fia, Ignác, aki már ott született, gyógyszerész lett. Szombathelyen, a Széll Kálmán utcában volt patikája, a hivatását a halála után fia, Iván folytatta. Az idősebbek még emlékeznek rá. 

A síron lévő címer a tovább élő örökség szimbóluma. Talán ott volt a jelkép az 1974-ben lebontott söptei Hodászy-kastély bejárata fölött is. A régi képek szép klaszszicista épületet mutatnak, oszlopos homlokzattal. Nemcsak építészeti érték lenne, hanem 48-as emlékhely is. Ma már nehéz megmondani, hogy tényleg szükséges volt-e a bontás. 1813-ban itt született, majd később itt élt Hodászy Sándor, a szabadságharc őrnagya. Ő a katonai pályát választotta. A Württemberg huszárezredben szolgált. Közben családot alapított, egy szabolcsi vármegyei hivatalnok lányát, a Kömörőn született Pozner Erzsébetet vette feleségül. 1848-ban alakulatával együtt a forradalom oldalára állt. Felesége – amennyire tehette, követte őt az egyik állomáshelyről a másikra. Első gyermekük, Irma 1849 nyarán Cegléden látta meg a napvilágot. A szabadságharc leverése után egy ideig Szabolcsban bujkált, majd feladta magát. 1849-ben mint volt császári tisztet letartóztatták. Ebben a minőségében golyó általi halálra ítélték, amit kegyelemből tíz év vasban eltöltendő várfogságra enyhítettek. Aradon raboskodott, 1854-ben amnesztiával szabadult, két év múlva elkobzott javait is viszszakapta. Miután hazajöhetett Söptére, gazdálkodott, s a hírek szerint egyre súlyosbodó kedélybetegségben szenvedett. 

Közben két fia született, Miklós 1855-ben, Marcell 1856-ban. Miklós, apjához és három év - századdal korábban élt őséhez hasonlóan a hadsereget választotta. Marcell – aki vasúti mérnök lett – 34 évesen főbe lőtte magát. Több Hodászy nevű család is létezett, de a címert szerzők utódai itt, a mi környékünkön éltek, illetve élnek még ma is. Természetesen a leszármazottak között is vannak olyanok, akik valahová az ország vidékére, esetleg külföldre költöztek. A vasi Hodászyak többsége valószínűleg – ha távolról is, de – rokonságban áll egymással. Több településen éltek, de központnak az 1700-as évektől Söpte számított. Szintén ott született a Jákon gazdálkodó és ott is házzal rendelkező Hodászy József, aki évtizedeken át tagja volt Szombathely elöljáróságának. 1848 májusa és 1849 januárja között ő volt a város polgármestere. A tisztség akkor még kicsit mást jelentett, mint később. Ha az 1872-ben hivatalba lépő Bárdossy Istvánt tekintjük az első polgármesternek, akkor ő volt az „első előtti”. Amikor 1881-ben, 85 éves korában meghalt, a város és a vármegye veteránjaként búcsúztatták. A Hodászy család históriájában 1558-ban új korszak kezdődött, a történet később egyre több szálon folytatódott. Voltak közöttük olyanok, akik a földből éltek, s voltak, akik katonának álltak, mások tanárként, cipészként vagy bíróként dolgoztak. Valamenynyi foglalkozást lehetetlen felsorolni.