2025.04.26. 09:37
Már a nyomdában prof. dr. Széll Kálmán új könyve
A Magyar Nyugat Könyvkiadó közösségi oldalán osztotta meg a jó hírt. A 99. életévében járó orvosprofesszor, dr. Széll Kálmán gondolatait hamarosan új könyvben olvashatjuk.
"A mostani kötet az író páratlan szellemi frissességének, 99. életévében is szinte töretlen alkotói szorgalmának eredménye. Mert Istennek hála, Széll Kálmán ma is mindennap leül számítógépe elé, ír, olvas, lájkol és kommentel, s emellett nemrég még egy vastag könyvvel a kezében láttam, azt olvasta, s közben ceruzával aláhúzogatta a fontosabb mondatokat" - tette közzé dr. Széll Kálmán legújabb, Alkonyati gondolatok füveskönyve című könyvének utóiratát a Magyar Nyugat Könyvkiadó közösségi oldalán.

Dr. Széll Kálmán új könyve már a nyomdában
"Ezt a munkát saját műveivel is elvégezte: kijelölt, illetve kiemelt belőlük önállóan is érdekes idézeteket, aforizmaszerű vagy kicsit terjedelmesebb, rövid fejtegetésnyi szövegrészeket az elmúlt másfél évtized során. Ezekhez – már a 2025. évben – újonnan is írt kis szövegeket, ezek némelyike fél, egy oldalt is kitesz, vagy többet is. Az így létrejött négy tanulmány méretű közlemény közül három már megjelent a Vasi Szemle megfelelő évfolyamaiban, míg a negyedik, legújabb a jelen kötetében lát először napvilágot" - írta a kiadó.
Széll Kálmán Időmérleg című könyve 2023-ban jelent meg.