Virágzás a Víztoronyban - Horváth Florencia első verseskötetének szombathelyi bemutatóján

Ez a körkörös helyszín is könnyen jelképessé tehető, a víz fontos, többrétegű motívuma Horváth Florencia  Hiátus című kötetének (a víz folyik, a higany gurul), kinn a gesztenyegyertyák már majdnem csonkig égtek, képzelhetjük akár, hogy világítótoronyban vagyunk, körülöttünk a tenger, folytonos születésben-meghalásban. És áttetsző kékek még a székek is. 

Horváth Florencia - és a tökéletes nyelv keresése

• A székeken feltűnően sok a fiatal,  Horváth Florencia kortársai. Stankovits Bori kérdez, közben Karádi Gergő dallá tett Florencia-verseket énekel. Nem megzenésített versek ezek, bár a pontos definíciót nehéz megtalálni – mondja Gergő –, mindenesetre nem arról van szó, hogy fog egy verset és dallamot hajlít hozzá: változtat a versen is, hogy tényleg dal legyen. Ugyanígy nehéz meghatározni Valójában senki című közös estjük műfaját, az elhangzó vers-dalok ebből valók; most éppen a nagylemezt tervezik. 
  A pontos megszólalás, az adekvát nyelv megtalálása-megteremtése – voltaképpen ez a tétje a Hiátus-kötetnek is, amelynek címe egyfelől a túl korán bekövetkezett, ezért erős jellé váló anyahiányt testesíti meg. Nyolcéves volt, amikor elveszítette az édesanyját, ahogyan az a kötetből is ki- és visszaolvasható. Most 23 éves. 
  Másfelől nézhetjük a hiátust akár a nyelvészeti terminus technikusnak is – mondja Florencia: a nyelvészetben  a hangűr vagy hangrés (hiátus) a szótag végén és a következő szótag elején lévő magánhangzók találkozása, ebből a találkozásból keletkezik. (Az űrt pedig ki kell tölteni, így lesz, legalábbis szóban, ha írásban nem is, a teából „teja”, a dióból „dijó”.) 

Az űrt pedig meg kell kísérelni kitölteni

• Az értelmezések száma végtelen – de az értelmezésnek vannak határai. De az űrt ki kell tölteni – így születnek a versek (talán a világ összes verse ezért születik): az első Horváth Florencia-kötetben hosszú sorokban, kitöltve a rendelkezésükre álló  teret. A vendégek bemutatása után  Stankovits Bori a kezdeteket firtatja. – Celldömölkön, a szülővárosomban  is voltunk könyvbemutatón, érdekes volt erről beszélni ott – mondja Florencia, közben szinte tapintható a celli élményekből fakadó  öröm. Formálódik az alkotói életrajz is. Hogy mindig érdekelte az írás, az általános iskolában megnyert egy meseíró pályázatot (nevet), de olthatatlan vágyat nem érzett arra, hogy így fejezze ki magát (inkább zongorázott). De élete minden szakaszában volt körülötte valaki, aki meglátta benne a lehetőséget, és nem hagyta békén: mindenekelőtt Bali Krisztina tanárnő a celldömölki gimnáziumban, aki pályázati felhívásokat dugott az orra alá. Az első nem volt sikeres (igaz, nem is fektetett bele sok energiát), viszont hosszú és részletes visszautasító levelet kapott. A másodikat megnyerte. Akkor gondolt arra először, hogy „lehetne csinálni dolgokat”. Aztán részt vett Sárváron a diákírók, diákköltők találkozóján, ahol „ahol megismerkedett élő költőkkel, írókkal”. 
  kiteríti magát, sebezhetővá válik
  Megemlíti a Savaria Slam Poetry-s időket is – „régi kollégák” a szombathelyi közönség soraiban –, hogy bár mindig elválasztotta a versírástól, a slam sok tapasztalatot hozott abban a tekintetben, hogy „milyen dolgozni egy szövegen, hogyan kell előadni, továbbírni” – mit jelent bánni vele. 
  2020-ban jutott el a hajdúböszörményi írótáborba, Áfra János  (jeles költő) líraműhelyébe, ahol a meditáció által működésbe lépő automatikus írás fölszabadított, fölszakított  benne valamit. A Hiátus nyitóverse – a könyvbemutatón föl is olvassa: „Higany vagyok, fény vagyok, csík vagyok, mész vagyok, föld vagyok” – abból a tapasztalatból jött létre. (Előtte már jelentek meg versei folyóiratokban, de „nem éreztem, hogy a sajátjaim”.) 
  Megnyílni nem volt könnyű: az írótábor szabályai szerinti nyilvános felolvasástól eleinte elzárkózott, attól félt, hogy „nagyon kiteríti magát, sebezhetővé válik”. De Áfra János – „Bali Kriszta tanárnőt követve” – nem hagyta annyiban, a szöveg végül elkészült. 

Ha elnyeri, kötet lesz belőle

• Akkor még nem tudatosult benne, hogy az anya-téma túlmutat egyetlen versen. Fatalista módjára adott be pályázatot a PIM Móricz Zsigmond alkotói ösztöndíjára: ha elnyeri, kötet lesz belőle – ha nem, soha többet nem ír egyetlen sort sem. Elnyerte. Közben, de nem mellékesen volt még egy Petri-díj-jelölés is. 
  A Kalligramtól kapott ajánlatot a megjelenésre, a kötet anyaga tulajdonképpen már nagyjából két éve megvan, azóta nüansznyi, de fontos változások árnyalták tovább a szövege(ke)t. Florencia időközben nemcsak hozzászokott az elsőként Hajdúböszörményben megtapasztalt működéshez, hanem a sajátjáévá is tette: szereti a számára fontos emberekkel megosztani a szövegeit menet közben, jól tűri a kritikát is. A Hiátusban „sok ember munkája benne van”,  a végső szót természetesen a szerkesztő, Tóth Ramóna Mirtill – és a szerző mondta ki. 

Amiről nem nagyon lehet beszélni

• A Hiátus „beszéd arról, amiről nem nagyon lehet beszélni”. Arról Karádi Gergő beszél pontosan-szépen, hogy a „privát én”, a „nyilvános én” és a  „versekben megszólaló én” között miképpen lehetséges meghúzni a határokat. Florenciában pedig mintha Hesse hőseinek, Narcissnak és Goldmundnak (az író szerint egymást kizáró) természete-habitusa egyesülne:  a világot a zsigerek,  érzékek által befogadó alkotóé és a szellem által befogadó elemzőé. A gyászmunka minden nyilvános alkalommal előkerül, ő maga mégsem gyászkötetként határozza meg első verseskönyvét, mert „a hangsúly benne nem az anyán van, hanem a beszélőn”. Tudatosan építette föl a Hiátust, amely akár „regényként” is olvasható, narratív íve van, az egész többet jelent a részek összegénél, egymásutánjánál: az első ciklus a gyerekkoré, a második: „versek a versírásról”, a harmadikban megmutatkozik „az anya nélküli énépítés”.  

„Én már olvasó vagyok”

• Különben is: „Én már olvasó vagyok” – vet egy pillantást az asztalra kihelyezett kötetekre, amelyekből a találkozó végére egy sem marad: veszik-viszik az olvasók, a többi rajtuk múlik. És hogy a veszteség  hányféle formát ölthet, jelzi: volt már versmondó verseny (a Vajdaságban), amelyen egy diáklány Horváth Florencia-verssel indult. Azért választott verset a Hiátusból, mert éppen elhagyta a szerelme.