Az évszázadnál hosszabb ez a nap - A szombathelyi Bloomsday nem ér véget

„Egy város, egy hely valóban azért méltó az említésre, mert ott úgy tudunk önmagunkra pillantani, ahogy máshol nem” – idézte Horváth Soma alpolgármester  Esterházy Pétert az Ünnepi Könyvhét szombathelyi megnyitóján. Úgy esett, hogy az idén egy napon nyílt meg a városban a könyvhét és a Bloom-fesztivál, ráadásul mindkettő Nádasdy Ádám köszöntőjével.  Jó egybeesés ez,  hiszen a Bloomsday megünneplése is egy könyvből – a világirodalom egyik talán legtöbbet emlegetett,  más nagy műveket is előhívó regényéből – virágzott ki.  Lényege szerint állandó mozgás: otthonkeresés.

Bloomsday - itt lakott Virágh Rudolf

• A péntek délutáni Bloomsday-megnyitón Ragnar Almqvist ír  nagykövete megtiszteltetésnek nevezi, hogy Nádasdy Ádám társaságában szólalhat meg. Nádasdy Ádám a Blum-ház előtt – ahol a fesztivál idején a magyar és az ír zászlót fújja a szél – azzal indít: Szombathely az a város, amely „egy fiatal keresztényt és egy öreg zsidót adott a világnak”. Kitaláljuk: Szent Mártonról –  akinek hús-vér valójáról szintén keveset tudunk – és Leopold Bloom apjáról, Virágh Rudolfról van szó – aki „nem biztos, hogy létezett, de az biztos, hogy itt lakott”.   Ez a bizonyosság mozgatja a szombathelyi Bloomsday-t, ahol egyszer csak tényleg minden mozzanat az Ulysses – önmagunk – felé mutat. Nádasdy Ádám  a Joyce-regény olvasását hegymászáshoz hasonlítja, hozzá türelmet kíván: nem baj, ha néha-néha megállunk, sőt rövidíteni próbáljuk az utat. De ha fölérünk a tetejére, meglátjuk, csodálatos a kilátás. 
  Addig is: megyünk.  Pénteken este a The Carbonfools-koncertbe érkezve, az égre nézve bámuljunk a nyíló fényvirágokat a zsinagóga falán (a színes fényeken átüt az eredeti ornamentika).  Szombaton délután  előbb a Szimfónia kávézó udvarára nézünk be, és itt is, mint máshol, még hozni, hozni kell a székeket, nagy az érdeklődés. Kéner Balázst Krizsán Zsuzsa kérdezi a Joyce-kortárs Csáth Gézáról – és arról a Kéner Balázs nevű fiatalemberről, aki 19-20 éves egyetemistaként nemcsak emléktáblát állított Csáth-nak (máig az egyetlent), hanem Esterházy Pétert is megnyerte az avatáshoz. Mert mindig megcsörrent a telefon. Érdemes volna folytani a témát, és akkor talán a Joyce-kapcsolódások is szóba kerülhetnének: a zene iránti rajongástól a tiltott (tabu/törő) témákig. 

Virágok és utak - mindig a leghosszabb

• A Szimfónia-udvartól néhány lépés a Schrammel-gyűjtemény árnyas udvara (még egy sziget), ahol Horváth Florencia Hiátus című első kötetének második szombathelyi bemutatójára jövünk. A kérdező szerepében Vincze Bence arra kéri Florenciát (itt is virág), hogy nyitásként olvassa föl a kötetből a Hogy elteljen című verset: „ Indulnom kell jól megszokott partjaimról. / Az úton, ami Ithaka felé vezet. Ezek a harcosok vették be városom. / Nem tudom, milyen hosszú, nem tudom, célomhoz / hány ösvény vihet el, de megtanultam, hogy választani / a leghosszabbat kell. Hogy legyen minél több nyári hajnalom, / minél több sóhajom és minél tovább cipelt mázsás súlyom / az otthontalanság tudatában.” Helyben vagyunk: a vers szövetén átüt az Odüsszeia – vagyis átüt az Ulysses is. 

• Az irodalom – szövegek beszélgetése. Amelybe beleszólnak hús-vér emberek is. Például  szombathelyiek. A Bloomsday friss szertartása a Szombathelyi emberek  Joyce Dublini emberek című novelláskötetének „mintájára” – amint erre a zenés irodalmi délután házigazdája, Fehér Renátó (igazi szombathelyi ember) emlékeztet. Doma Bence gitárjátékával a háttérben (mormol a tenger) érzékeny-szép-személyes szövegek hangzanak el: Tóth Réka Ágnestől, Bödecs Lászlótól, Masszi Bálinttól. A fellépők között van Ragnar Almqvist nagykövet (fordítói-felolvasói segítséggel). A magyar nyelv olyan érthetetlen, mint a Finnegans Wake. Nevetés. 

Túl a hivataloson

• Nem lehet megállni. Kortárs tárlatok, koncertek, filmvetítés. Joyce Irodalmi Club, kétszer. Murális séta az óriásképekben újrafogalmazott Ulysses-fejezetekhez. Van abban valami jelképes, hogy a Bloomsday-alapító Székely Ákos emlékére a hivatalos fesztiválzárón túl, ma 18 órakor nyílik mail art-kiállítás a Hollán Ernő utca 13-ban, a néhai Leopold Bloom Galéria helyszínén. „Aki folyton megy, gyakorlatilag egy napot nem öregszik” – Mr. Bloom tapasztalata szerint.