Programtipp

2025.06.23. 15:47

Mégis négynapos lesz a Savaria Történelmi Karnevál – itt vannak a részletek

Az előzetes hírekkel ellentétben mégis négy napon át tart majd a történelmi időutazás. Augusztus 21-24. között rendezik meg a 24. Savaria Történelmi Karnevált Szombathelyen. A részleteket sajtótájékoztatón ismertették a szervezők hétfőn.

Mégis négynapos lesz a Savaria Történelmi Karnevál – itt vannak a részletek

Többszörösen nehezített körülmények között kellett megkezdeni a 24. Savaria Történelmi Karnevál szervezési folyamatait: az anyagi lehetőségek szűkösek, és egyelőre a Nemzeti Kulturális Alap támogatása is bizonytalan – kezdte a sajtótájékoztatót Horváth Soma alpolgármester. Hozzátette: az eredeti 69 millió forinton túl további 13 millió forinttal támogatja az önkormányzat a fesztivál szervezését. Ennek és a szponzorok támogatásának köszönhetően idén is négynapos lesz a rendezvény.

Ismertették az idei Savaria Történelmi Karnevál részleteit
Ismertették az idei Savaria Történelmi Karnevál részleteit
Fotó: CSG

Csütörtök este a Savaria Szimfonikus Zenekar koncertje nyitja majd a programok sorát a Fő téren, majd a Történelmi Témaparkban fellobbannak a Tüzes Játék fáklyái, este pedig a Sörtér kínál majd koncertet.

A jól bevált állandó helyszínek szinte mindegyike üzemel majd: a Történelmi Témapark, a gyermekes családok kedvence a Gayer Parkban, a Borok utcája, a Sörtér, a Művészetek Utcája, a Fő téren a nagyszínpad és az Öreg város vására, a Karneválszínház és Thalia Kertje, a Keleti udvar és a Bajnokok tere is. Összesen 10 fő-, és 15 kísérő helyszín várja a látogatókat – mondta Grünwald Stefánia, a Savaria Turizmus Nonprofit Kft. ügyvezetője. Hozzátette: a szűkösebb anyagi lehetőségek miatt jelen állás szerint nem lesz Folkudvar és Civil korzó. A Fő téri kézműves vásár és a Művészetek utcája kézműves vására ezúttal péntek reggel nyit, a vendéglátóegységek többsége már csütörtök délutántól várja a vendégeket.

Itt vannak a Savaria Történelmi Karnevál 2025-ös fellépői

A fesztválon változatos koncertprogram várja a zenekedvelőket. A Fő térre érkezik A GRUND - vígszínházi fiúzenekar, a Besh o droM zenekar, nagy időutazásra hívja a közönséget az Isis Big Band. Péterfy Bori énekesnő-színésznőt talán senkinek nem kell bemutatni, de itt lesz továbbá a 2017-ben alakul Analog Balaton és Selah Vie. A Duckshell zenekart gimis barátok alapították, zenéjük stílusokon átívelő, kompromisszumoktól mentes:főleg a Dél-Amerika - Balkán-félsziget tengely zenéiből táplálkozik, de számos más stílusból is merítve áll össze egyedi hangzásviláguk.

A Sörtéren 4 nap alatt 12 zenekar lép fel, a stílusok széles tárházát felvonultatva, így remélhetőleg mindenki megtalálja a számára vonzó programot. Csütörtökön este tüzes latin ritmusokat hallhatunk a szombathelyi Other Generationtől, aztán a következő 3 napban lesznek műfajokat keverő együttesek, mint a rock-funky-reggae-világzene vonalon lévő, feltörekvő helyi banda a Culture Cuvée vagy a „szegény ember jazz zenéjét” játszó Crazy Daisy Jug Band.Veszprémből érkezik a folk-punk-rock stílusú The Crazy Rogues, a jazz-rockot játszó Paya and The Raptors, illetve a záróprogramot adó Jazz Nicholson Project. Pénteken a Triász zenekar a 70-es, 80-as, 90-es évek rockslágereit hozza el egy támogató jóvoltából. Ezenkívül rockot hallhatunk helyi bandáktól is, mint pl. a Vadvágány és a Rockmen. Játszani fog trió formációban az Akusztik Stand Up - egy izgalmas funky, jazz, blues könnyűzenei produkció magyar és angol nyelvű dalokkal. Csángó és balkáni dalokkal fellép a népzene-világzene-jazz fúziót játszó rezesbanda: a Rézeleje Fanfárosok, illetve vasárnap egy másik rezes csapat: a Band of StreetS, akik amerikai, New Orleans-i utcazenét muzsikálnak.

Karneválszínház: olasz darab szombathelyi utalásokkal

Augusztus 14-23. között 8 alkalommal mutatja be a Weöres Sándor Színház a Savaria Történelmi Karneválra szánt karneválszínházi darabot, Carlo Goldoni halhatatlan művét a Chioggiai kalamajkát a Megyeháza udvarán. A zenés kikötői csetepaté vendégművésze Bezerédi Zoltán, a darabot Nagy Cili, A Weöres Sándor Színház színésze rendezte. A jegyértékesítés online és a jegyirodában is elindult, a jegyiroda a szünet után augusztus 4-én nyit újra.

További helyszínek és részletek a Savaria Történelmi Karnevál megújult honlapján a www.karnevalsavaria.hu oldalon.



 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!