Dragomán Györggyel beszélgettünk a magyar dráma napja alkalmából

Dragomán György író, műfordító. Erdélyből származik családja, 1988-ban települtek át Magyarországra. Szombathelyen érettségizett, s az itt töltött évek alatt ismerte meg feleségét, a költőként tevékenykedő Szabó T. Annát. Művei többek között a Jelenkorban és az Élet és irodalomban is megjelentek. Leghíresebb regénye A fehér király. Az elképzelt diktatúrában játszódó művet több mint 30 nyelvre lefordították már. Drámái közül talán a Kalucsni a legismertebb. (...) a második drámám. Merőben más mint az első, realistább és önéletrajzibb. (Persze ahogy minden amit írok, ez is csak nyomokban.) Családi dráma, kivándorlós dráma, barokkos világpusztulás. – írja róla a szerző.

A magyar dráma napjához kapcsolódóan kedvenceiről, illetve a drámaírásról is kérdeztük őt:

Melyik a kedvenc drámája?

Azt hiszem, számomra mindig Shakespeare III. Richárd című darabja lesz a legfontosabb dráma, nagyon pontosan mutatja meg, hogy miként torzítja el a személyiséget a korlátlan hatalomvágy, hogy szünteti meg a korlátlan hatalom a morált, és hogyan pusztítja aztán úgy el önmagát, hogy abba szinte az egész világ belepusztul.

Melyik a kedvenc magyar drámája?

Most éppen Hajdú Szabolcs Kálmán Nap című darabja, a bemutatón láttam tavaly, és azóta olyan sokszor eszembe jut, hogy biztosan megnézem majd még néhányszor. Török Illyés Orsolya és Hajdu Szabolcs egy félig kiégett házaspárt alakítanak benne, egyszerre nyomasztó és nagyon vicces nézni, hogy szikrázik közöttük a levegő amikor banális dolgokon veszekszenek vérre menően.

Van kedvenc drámarészlete?

Samuel Beckett Szép Napok című darabjában, Winnie monológjának a vége. Akkor már túl van egy jó órányi folyamatos szenvedésen, többször láttuk szétesni, de ő ott és akkor csak azért is, mindennek ellenére a boldogságról beszél és elhisszük neki hogy, boldog is, hiába pusztult el körülötte a világ, azért is és csak azért is boldog. És szabad. Ezt tudja nagyon Beckett a teljes reménytelenség csakazértis méltóságát, csakazérztis szabadságát.

Mennyiben más dimenzió írói folyamatként a dráma, illetve a próza?

A drámában sokkal tisztább az indulati és érzelmi váz, nem kell a látvánnyal törődni, nem lehet elveszni a leírás részleteiben. Számomra azért felszabadító érzés volt drámát írni.

Dolgozik-e valamilyen drámán jelenleg, vagy tervez-e a jövőben?

Most épp leadtam a Rendszerújra című novelláskötetem, egy hónap és megjelenik, ezzel párhuzamosan a Kalucsni című darabomból írtam forgatókönyvet, és kedvem lett tőle megint darabot írni, ha befejezem a regényt, amin éppen dolgozom, akkor biztosan újra megpróbálom. De vár rám idén egy szép színházi meglepetés, a Temesvári Csíky Gergely Színház karácsony környékén mutatja majd be A fehér király színpadi változatát. Mihaela Panainte rendező románul olvasta a könyvet és annyira beszeretett, hogy darabot csinál belőle, én nem veszek részt a munkában, de nagyon kíváncsian várom az eredményt. Nyíregyházán pedig a Kalucsni kerül újra színpadra Szikszai Rémusz rendezésében, azt is nagyon várom.

Mit gondol, milyen fontos feladata van ma a drámaíróknak, drámacsinálóknak, színházi embereknek?

Számomra a színház a szabadság helye, vagyis az a hely ahol legtisztábban lehet beszélni arról, hogy mi a hatalom, mi a szabadság, és hogy milyen a kettő viszonya. Ez mindig fontos és aktuális kérdés lesz, azért kell színházat csinálni, és színházba járni, hogy újra és újra szembe nézhessünk az emberi gyarlóságainkkal, saját kicsinyes hatalomvágyunkkal, és újra és újra elgondolkozzunk azon, milyen nehéz és súlyos felelősség is szabadnak lenni.

Dragomán György Vasvonó című művével ünnepel ma a dráMA Kortárs Színházi Találkozón a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata.