Prasnati együttes

2018.08.14. 17:30

Kis tréfával fűszerezik meg a standard ritmusokat, amelyeket már az öreg zenegép sem játszik

A Prasnati együttes muzsikált legutóbb a Lipában a Magyarországi Szlovének Szövetsége szervezésében.

Horváth R. László

Kicsit városi, kicsit kávéházi a hangulat

Fotó: Horváth R. László

Megannyi programmal segítette az idei nyáron is a magyarországi szlovén nemzetiség kultúrájának, a Rába-vidéken egykoron élt emberek hagyományainak őrzését a Magyarországi Szlovének Szövetsége, karöltve más önkormányzati és civil szervezetekkel. Újszerű kezdeményezésük is pozitív visszhangra talált: a szentgotthárdi Lipában rendezett Zenés nyári est minikoncert-sorozatot nagy megelégedéssel fogadták a látogatók.

– Gondoltunk egy merészet, új köntösbe öltöztettük programkínálatunkat

– nyilatkozott lapunknak Bajzek Gyöngyi, a Magyarországi Szlovének Szövetségének titkára.

– Mivel fontos az anyaországgal való kapcsolattartás, sok kulturális csoportot hívunk Szlovéniából, akik tradicionális néptánccal szerepelnek Szentgotthárdon vagy a környező településeken. Az ő bemutatkozásukra számtalan programban adódik lehetőség. Ezért arra gondoltunk, olyan zenekarokat hívunk vendégszerepelni, amelyek kicsit könnyedebb, a nyárestékhez jobban kapcsolódó műsorral örvendeztetnek meg bennünket.

Kicsit városi, kicsit kávéházi a hangulat
Fotó: Horváth R. László

Az augusztusi zárókoncerten fellépő szlovéniai Prasnati együttes tagjai két éve játszanak együtt. Zenéjük nem mindennapi, hiszen kis tréfával fűszerezik a standard ritmusokat, amelyek összefonódnak, és amelyeket nem a megszokott hangszereken adnak elő. A cimbalom mellett megszólalt a szaxofon és a harmonika is. Zenéjükben másképpen hallatszottak az ismert dallamok. Kicsit városias, kicsit kávéházi hangulatot idéztek. Olyan érzést keltve a hallgatóban, mintha maga is évek óta e történet részese lenne.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában