Labdarúgás

2017.09.11. 22:02

Góllal tért vissza Németh Márió, a Haladás futballistája

Hosszú sérülését követően góllal tért vissza a Videoton (1-3) elleni NB I-es labdarúgó-mérkőzésen a Haladás támadója, Németh Márió.

Pum András

Németh Márió

Majd egy esztendeje, október 22-én Mezőkövesden szenvedett keresztszalag-szakadást a bal térdében a Haladás NB I-es labdarúgócsapatának támadója, Németh Márió. Másfél hónappal később, december 7-én Székesfehérváron műtötték meg a 22 éves futballistát. Németh vasárnap, a Videoton ellen Felcsúton 3-1-re elveszített bajnoki mérkőzésen a 32. percben, csereként tért vissza a pályára, öt perc múlva második labdaérintéséből gólt szerzett.

Németh Márió

 

- Nyáron a csapattal együtt kezdtem el a felkészülést, de csak a bemelegítő részt csináltam végig, utána külön edzettem – mondta Németh Márió. – Aztán idővel beszálltam a játékba is, de én voltam az úgynevezett „joker”, akivel nem ütközhettek a többiek. Így óvtak, nehogy rásérüljek. Július közepétől aztán már teljes értékű munkát végeztem, a vasárnapi meccs előtt fizikálisan úgy 90 százalékos állapotban voltam. Pacsi Bálinttal abban maradtunk, ha szükséges, 15-20 percre a meccs végén beállok. Ám Kiss Bence sajnálatos sérülése után már a 32. percben pályára léptem. Levert a víz, amikor szóltak: készüljek, beállok. Szerencse, hogy a csere előtt öt perccel elmentünk melegíteni. Nem is az operált lábamat féltettem, egyszerűen a hosszú kihagyás miatt volt bennem drukk. Aztán... Csodálatos volt a visszatérés, öt perccel később Bosnjak remekül adott középre, szóltam Williamsnek, hogy hagyja nekem a labdát, átvettem, és berúgtam a jobb alsóba. Óriási megkönnyebbülést éreztem, rohantam ki a Hali-táborhoz ünnepelni. Belga védőnk, Stef Wils a fülembe is kiabálta, hogy ezért dolgoztam annyit, nagyon becsüljem meg a gólt. A folytatásban próbáltam leegyszerűsíteni a játékomat, elsősorban a biztos passzokra figyeltem. Sajnos még nem éreztem annyira a pályán a területeket, a meccs végére rendesen elfáradtam. Rengetegen gratuláltak, a szakmai stáb, játékostársak, szurkolók, ismerősök, ismeretlenek.

Korábban felmerült, hogy a formába hozás miatt a támadó ősszel kölcsönben a másodosztályban futballozik.

- Lehet, hogy jót tett volna, de úgy gondoltam, inkább a Haliban építem fel magam – folytatta Németh. – Ha 15 percet játszok, akkor annyi idő alatt próbálok góllal, gólpasszal segíteni csapatomnak. Ennél szebb visszatérésről nem is álmodhattam, a gólom nagy lökést ad a folytatásra, csak azt sajnálom, hogy kikaptunk Felcsúton

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában