Hajrá, Körmend!

2017.12.08. 20:35

A Kecskemét ellen folytatja a Körmend

A férfi kosárlabdabajnokság 10. fordulójában a KTE-Duna Aszfalt együttesét fogadja az Egis Körmend a Városi Sportcsarnokban, 18 órától. 

Németh Zsolt

Vannak még eldöntésre váró kérdések, például, hogy a betegeskedő Justin Tuoyo tudja-e vállalni a játékot. Fotó: Szendi Péter

A tabella második helyén tanyázó piros-feketék a FIBA Europe Cup első csoportköréből is a második helyről léptek tovább. A gárda csütörtökön este érkezett haza Ciprusról, és már figyelhetett is a KTE elleni bajnokira.

Vannak még eldöntésre váró kérdések, például, hogy a betegeskedő Justin Tuoyo tudja-e vállalni a játékot. Fotó: Szendi Péter

- Csak pénteken reggel tudtuk elkezdeni a felkészülést a Kecskemét elleni mérkőzésre egy egész napos utazást követően – mondta Gasper Potocnik, az Egis Körmend vezetőedzője. – Nagyon fontos mérkőzés lesz, hiszen a szezon eleje óta hangsúlyozom, hogy minden fronton teljes erőbedobással küzdünk, de mégis a legfontosabb számunkra a magyar bajnokság. Vannak most is gondjaink, de remélem, hogy semmi komoly dolog nem hátráltat bennünket, és többé-kevésbé mindenki készen áll majd a játékra. A Kecskemét nagyon veszélyes csapat, sohasem lehet tudni, mire számíthat az ellenfél tőlük, különösen idegenben. Mindenképpen százszázalékosan készen kell állnunk a találkozóra. A legjobb játékosaik nagyon rutinos, tapasztalt kosarasok. Általában ellenőrzött, szervezett kosárlabdát játszanak, igyekeznek hosszan, kapkodás nélkül, okosan támadni. Természetesen figyelnünk kell erre, de mi leginkább a saját játékunkat kell, hogy játsszuk ezúttal is. Igyekszünk rájuk erőltetni azt a fajta kosárlabdát, ami nekünk fekszik. Reméljük, hogy a szurkolóink most is mellettünk állnak majd, eddig is óriási támogatást kaptunk tőlük. Velük együtt elérhetjük a célunkat, hogy ismét győztesen hagyhassuk el a pályát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában