női röplabda

2017.12.01. 19:53

Visszavágnának a Gödöllőnek a szombathelyi röplabdások

Szombaton Gödöllőn folytatja az NB I-es női röplabdabajnokságot a Haladás Szombathely csapata. 

Horváth Erika

Az NB I. A csoportjának utolsó két helyén tanyázó csapat csap össze szombaton 18 órától Gödöllőn. Hét forduló után a hazaiak egy – a Haladás elleni – győzelemmel, valamint hat vereséggel állnak, a vasiaknak bajnoki győzelmet eddig nem sikerült szerezniük. Ám a Gödöllő ellen egy hónappal ezelőtt nagyon szoros meccset játszottak Szombathelyen; 1:3 lett a vége, de összességében csak két ponttal gyűjtöttek kevesebbet ellenfelüknél. Dr. Mucsi Péter abban reménykedik, hogy most fordul a kocka.

- Szerdától már a Rohonci úti új sportkomplexumban edzünk. Nagyon jó, igaz, még be kell laknunk, hiszen itt jóval nagyobb a tér, mint a Sugár úton – mondta a vezetőedző. – Ez most segíthet minket, hiszen Gödöllőn is nagy teremben játszunk. Jó a hangulat a csapatban, mindenki meggyógyult, illetve felépült a sérüléséből, nagy reményekkel vágunk neki a mérkőzésnek. Végre szeretnénk megszerezni az első győzelmünket a bajnokságban is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában