ökölvívás

2018.04.27. 21:12

Ifi-Eb: lányok a ringben

A kőszegi Fitt-Box Ökölvívó Egyesület bunyósa, Hámori Luca bronzéremmel tért haza az Olaszországban rendezett ifjúsági ökölvívó-Európa-bajnokságról.

Tóth Gábor

Balról Hámori Luca, Lakotár Hanna és Ambrus Viktória Fotó: Fitt-Box Ökölvívó Egyesület

A magyar női ifjúsági válogatott nyolc versenyzővel utazott az olaszországi kontinenstornára. A nemzeti csapatban a kőszegi Fitt-Box Ökölvívó Egyesület három sportolója kapott helyet: Lakotár Hanna (51 kg), Hámori Luca (60 kg) és Ambrus Viktória (69 kg) – a 2016-ban junior-Eb-ezüstérmet szerző Hámori Lucáról érdemes tudni, hogy minden nemzetközi és hazai meccsét megnyerte az elmúlt másfél évben. A csapat alaposan felkészült az Eb-re; januárban a szerbiai Nemzetek Kupáján szerepelt, februárban a svédországi Golden Girl Box Kupán, aztán hazai események következtek, az Énekes István Emlékverseny Budapesten és a Bornemissza Emlékverseny Egerben.

Hámori Luca az első körben erőnyerő volt. Majd bravúros győzelemmel kezdett a negyeddöntőben: a korábbi kontinensbajnok, a végső győzelemre is esélyesnek tartott török Gözde Sönmez ellen nyert egyhangú, 5-0-s pontozással úgy, hogy a mérkőzés végén még számolni is kellett riválisára. Az elődöntőben a korosztály tavalyi Eb-ezüstérmesét, az örmény születésű, de orosz színekben versenyző Nunye Aszatrjant nagy harcra kényszerítette a 17 éves kőszegi lány, de a bírók egyhangú pontozással az orosz bunyóst hozták ki győztesnek – így Hámori Luca bronzéremmel zárta a kontinenstornát.

Balról Hámori Luca, Lakotár Hanna és Ambrus Viktória
Fotó: Fitt-Box Ökölvívó Egyesület

Lakotár Hanna a nyolcaddöntőben lengyel lányt vert magabiztosan. A negyeddöntőben aztán az Európa-bajnoki címvédő bolgár Gorjania Sztoeva ellen maradt alul 4-1 arányban. Így az ötödik helyen végzett.

Ambrus Viktória a nyolcaddöntőben egy fehérorosz riválist vert imponáló magabiztossággal: a harmadik menetben, miután háromszor rászámoltak, leléptették ellenfelét. Aztán a negyeddöntőben a lengyel Patrycja Borystól kapott ki megosztott pontozással, 4-1-re – ő is ötödik lett.

– Tanulságos Eb-n jártunk – értékelt a Fitt-Box vezetőedzője, Varsányi Áron. – Az biztos, hogy a magyar ökölvívásnak sokat kell fejlődnie sportdiplomáciában, mert a bírók olykor érdekes eredményeket hoztak össze. Elégedett vagyok a lányokkal, jól küzdöttek, jól bokszoltak, szép eredményekkel tértünk haza. Ugyanakkor ha kicsit nagyobb önbizalommal vetik bele magukat a csatába, ha kicsit több szerencséjük van, akár több, fényesebb érmet is hazahozhattunk volna. De a lányok egyre rutinosabbak, így egyre jobbak lesznek. Ez az Eb-bronz a 2009-ben alakult egyesületünk 10. érme világversenyről, nagyon örülünk ennek a szép jubileumnak. Most szusszanunk egyet, aztán megkezdjük a felkészülést az augusztusi, budapesti ifjúsági világbajnokságra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában