12. alkalommal

2018.06.21. 15:35

Ultramaraton vasiakkal a Balatonnál

Borbás Tibor negyedik helyen ért célba a 221 kilométeres Ultrabalaton futóversenyen.

Pum András

Borbás Tibor volt a legjobb egyéniben

Immár 12. alkalommal rendezték meg a Balaton körül az Ultrabalaton futóversenyt. A Balatonaligától rajtoló rendezvény népszerűségére jellemző, hogy ismét túljelentkezés volt. A versenyen 200 egyéni induló és 1300 csapat (2-12 főig) vett részt. Az első csapatok már hajnali négy órakor, míg az utolsók 16 órakor indultak. A futók vasárnap a kora délutáni órákig rótták a 221 kilométeres távot. Tavaly a viharos szél, idén a hőség nehezítette a versenyzők dolgát. Különösen az egyéniben teljesítőket tette próbára a kánikula, az indulók kevesebb mint fele ért célba. A versenyen Vas megyéből is sokan vettek részt, közülük többen is kiváló eredményeket értek el.

Borbás Tibor volt a legjobb egyéniben

Egyéniben a szombathelyi Borbás Tibor teljesített a legjobban, 24 óra 26 perces idővel a negyedik helyen végzett – mindössze négy perccel maradt le a dobgóról. A csapatok kiegyenlített küzdelmet vívtak. A Szombathelyi UBarátok „09 nevű csapata a 10-12 fős férfi együttesek kategóriájában száz alakulat közül – 14 óra 50 perces idővel – a harmadik helyen végzett, az abszolút kategóriában pedig a nyolcadik helyen zárt. A csapat tagjai: Devecseri Bálint, Horváth György, Döbör Imre, Hartwig Adrián, Kárász László, Gorza István, Wachter Zoltán, Korpics Attila, Kiss Sándor, Nagy Gábor. A hat fős férfi csapatok mezőnyében – 83 gárda közül – második lett a Kálovics Anikó, Steib Péter, Galavics Patrik, Biácsi Tamás, Bodnár Sándor, Domján Péter alkotta Szombathelyi Futóklub, míg az abszolút mezőnyben 15. helyen végzett a vasi gárda. Rajtuk kívül még több mint tíz vasi érdekeltségű csapat, egyéni indulók, triatlonisták, baráti társaságok, munkahelyi kollektívák abszolválták az embert próbáló versenyt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában