a legjobb csapat

2018.07.20. 20:00

Falco: Govens távozik, erősebb bajnokságba vágyik

Két pazarul sikerült szezon után távozik a vasi megyeszékhelyről a Falco KC Szombathely amerikai–magyar irányítója, Govens Darrin.

Tóth Gábor

Govens Darrin lendületben – mindig jó helyen volt nála a labda

Fotó: Unger Tamás / Vas Népe

A korábban Körmenden és Zalaegerszegen is pattogtató Govens Darrin két évvel ezelőtti érkezése után gyorsan kulcsembere, első számú játékosa lett a Falcónak, ponterős, csupa szív játékával pedig rögtön a közönség kedvencévé vált. Teljesítményét, kvalitásait nemcsak Szombathelyen ismerték el, hanem szerte az országban, ugyanis magyar állampolgárságot kapott, és bemutatkozott a magyar férfi – kosárlabda-válogatottban is. Govens két év és megannyi emlékezetes kosár, győztes mérkőzés, nagy diadal után távozik Szombathelyről.

– Govens korrekt módon, időben jelezte, hogy távozik csapatunktól, amit személy szerint is nagyon sajnálok

– árulta el a Falco KC Szombathely ügyvezetője, Gráczer György. – Nem a pénz miatt döntött így, az általunk kínált anyagi kondíciókkal nem volt probléma, jól is érezte magát a Falcóban, Szombathelyen, egyszerűen csak magasabb szinten, erősebb bajnokságban is próbára szeretné tenni magát. Nincs is ezzel semmi probléma, barátsággal váltunk el egymástól, és sok sikert kívántunk neki pályafutása folytatásához. Govens azon ritka légiósok közé tartozik, akik csapatban gondolkodnak, akikről emberileg is csak felsőfokon lehet beszélni. Ennek megfelelően fájó a távozása, a személyében a pályáról és az öltözőből is egy vezéregyéniséget veszítettünk – komoly szerepe volt abban, hogy a Falco ismét élcsapat lett, hogy visszatért a kosárlabdaláz Szombathelyre, hogy az elmúlt két szezonban két bajnoki fi náléban és egy kupadöntőben volt érdekelt az együttesünk. Most azon dolgozunk, hogy hozzá hasonló kvalitásokkal rendelkező játékost igazoljunk a helyére. Ami nem könnyű, de talán nem is lehetetlen feladat.

– A Falco a legjobb csapat, amelyben valaha is játszottam

– árulta el Govens Darrin. – Nagyon jól éreztem magam Szombathelyen, öröm volt sárga-fekete mezben kosárlabdázni. Mind a két évben remek közösség tagja lehettem, kiváló játékosokkal küzdhettem együtt, képzett szakmai stáb segítette a fejlődésemet, és egy roppant korrekt klubvezetés támogatását is élvezhettem. Nem is beszélve arról, hogy ritkán adatik meg egy játékosnak, hogy ilyen szenvedélyes közönség előtt játszhasson hétről hétre. Az már csak hab a tortán, hogy a Falco versenyképes csapat volt, így mind a két évben harcban álltunk a végső győzelemért. A mostani időszak nehéz szakasza az életemnek, a pályafutásomnak, mert fájó döntéseket kell meghoznom. Ez a klub játékosként és emberként is nagyon sokat adott nekem, még soha sehol nem kötődtem ennyire csapathoz, városhoz. Mégis tovább kell lépnem. Talán olyan érzés ez, mint amikor a gyerek felnő, és elmegy otthonról. Nekem is mennem kell, új kihívásokra vágyom, szeretném magam magasabb szinten, erősebb bajnokságban kipróbálni. De bármerre is sodor az élet, a Falco, Szombathely és Magyarország mindig is különleges helyet foglal majd el a szívemben.

Govens Darrin lendületben – mindig jó helyen volt nála a labda
Fotó: Unger Tamás / Vas Népe

A Falco tavalyi csapatából Tóth Norbert, Julian Norfl eet, Váradi Benedek, Hódi Patrik és Kucsora Csaba maradt sárga-fekete mezben – Váradi még távozhat, amennyiben külföldön tudja folytatni pályafutását. Pécsről pedig érkezett Bíró Olivér. Új légiós szerződtetését még nem jelentette be a klub.

Friss hír a Falco háza tájáról, hogy a FIBA Európa kupában kiemelt lett a sárgafekete klub, így nem kell selejtezőt játszania, egyből a csoportkörben kezdi a nemzetközi sorozat 2018/2019-es idényét.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában