Négyen az összevetésben

2018.08.06. 21:02

Csak a döntő van hátra a megyei fogathajtó bajnokságból

A C kategóriás fogathajtók megyei pontgyűjtő versenysorozatának ötödik állomásán Varga Szilád László (Uraiújfalu SE) bizonyult a legjobbnak akadályhajtásban.

Horváth Erika

Az Uraiújfalu SE fogathajtója, Varga Szilárd László, a szelestei viadal akadályhajtásának győztese Fotó: Horváth Attila/Hungaryfoto

A kettesfogatok országos bajnokságra kvalifikáló megyei versenysorozatánák ötödik, szelestei versenyén 22 fogat – köztük nyolc vasi – állt rajthoz. Az akadályhajtás első fordulóját kilenc hajtó is hibátlanul teljesítette, a második nyolc hibapont nélküli hajtójából azonban csak négy volt azonos a korábbi hibátlanokkal, így ők négyen vehettek részt a végső sorrendről döntő összevetésben. Hárman a rövidebb pályát is hiba nélkül tudták le, közöttük az időeredmény rangsorolt. A leggyorsabb, így az első helyezett Varga Szilárd (Uraiújfalu SE) lett, a második helyet Szalár Róbert (Zalalövő), a harmadikat ifj. Szájer József (Katafai LSE) szerezte meg. A leggyorsabb hajtó, Geröly Tibor (Főnix SE) a negyedik helyre csúszott, mert az utolsó akadályt leverte, ezzel 3 hibapont került a neve mellé.

Az Uraiújfalu SE fogathajtója, Varga Szilárd László, a szelestei viadal
akadályhajtásának győztese Fotó: Horváth Attila/Hungaryfoto

Még egy forduló van hátra a megyei bajnokságból – augusztus 19-én Nagygeresden –, ami egyben a a megyei döntő is. Ott dől el véglegesen, melyik három hajtó jut az országos bajnokságra. Jelenleg 35 ponttal Geröly Tibor vezet, mögötte ifj. Szájer József és Varga Szilárd 30-30 ponttal áll, őket pedig Komálovics Ottó (Lukácsházi SE) követi. (A pontversenybe a hajtók legjobb négy versenyeredményét számítják be.)

A negyedik szelestei fogathajtó versenyen a szokásoknak megfelelően rendeztek vadászhajtást is, ami nem kvalifikációs viadal. Ebben a számban 14 fogat versengett – Komálovics Ottó (Lukácsháza) nyert Lócsi Miklós (Veszkényi LE), valamint Szalár Róbert (Zalalövő) előtt.

Volt módjuk kipróbálni az akadályhajtást a szabadidős futamra jelentkezőknek; itt Nagy István, Novák Szabolcs és Molnár István volt az első három helyezett sorrendje.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában