Felkészülten várják a vb-t

2018.08.18. 11:30

Három kőszegi lány lép ringbe az év legfontosabb versenyén

Hétfőtől augusztus 31-ig Budapest, a Duna Aréna ad otthont 2018-az AIBA ifjúsági férfi és női ökölvívó világbajnokságnak. A év legrangosabb korosztályos világversenyén a kőszegi Fitt-Box Ökölvívó Egyesület három női sportolója képviseli a vasi színeket.

Tóth Gábor

Lakotár Hanna

Fotó: Fitt-Box ÖTE

Lakotár Hanna 51, Hámori Luca 60, Ambrus Viktória (büki szakosztály) pedig 69 kilóban lép kötelek közé. A női válogatott június közepe óta készül a hazai rendezésű korosztályos vb-re. A csapat Olaszországban és Írországban is edzőtáborozott, az utolsó foglalkozásoknak pedig Győr adott otthont.

Ambrus Viktória
Fotó: Fitt-Box ÖTE

– A lányok komoly munkát végeztek el a felkészülési időszak alatt, jó formában, jó erőben, motiváltan várják a világbajnokságot

– fogalmazott Varsányi Áron, a kőszegi FittBox Ökölvívó Egyesület vezetőedzője, aki maga is ott lesz tanítványai mellett Budapesten. – Titkon mindhárom versenyzőnk esetében bízom az éremben. De óvatosan fogalmaznék az esélyeket illetően, mert nagyon sűrű, roppant erős a mezőny. Csak, hogy érzékeltessem: Luca súlycsoportja 30 fő feletti versenyzőt számlál, Hannáé 27-et, Vikié pedig 20 körülit. Nem ártana egy kis szerencse a sorsolásnál, és ha jó eredményt akarnak elérni, akkor fejben is rendben kell lenniük. Mert még egyszer mondom, az erővel, a formával nincsen baj, rengeteget kesztyűztek, rengeteg edzőmecscset vívtak a lányok – ennél többet nem lehetett dolgozni. Azt is fi gyelembe kell venni, hogy a lányaink elsőévesek ebben a korosztályban, vagyis nagyobb rutint képviselő riválissal is összefuthatnak.

Lakotár Hanna
Fotó: Fitt-Box ÖTE

A tavalyi nagy sikerű, 17. FINA vizes világbajnokság egyik emblematikus helyszínén, a Duna Arénában lépnek majd az öklözők a kötelek közé, a befedett versenymedencén speciális technológiával felállított ringekben. Az 5300 néző befogadására alkalmas lelátón pedig bizonyára remek lesz a hangulat. A világbajnokságon 82 ország csaknem 500 sportolója vesz részt. A magyar válogatottat 18 ökölvívó alkotja, kilenc női és ugyancsak kilenc férfi bunyós.

Hámori Luca
Fotó: Fitt-Box ÖTE

– Összességében úgy gondolom, jól sikerült a felkészülés, akár tanulmányt is lehetne írni erről, amikor ennyi lányt összezárnak egy helyre

– fogalmazott a vb-t felvezető sajtótájékoztatón a női válogatott szövetségi kapitánya, Kovács Mária. – Amit előzetes célként kitűztem, a felkészülés végére sikerült teljesítenünk. Az utolsó napokat is munkával töltöttük, Győrben a fi úkkal karöltve dolgoztunk. Ugyan egy elsőéves csapatról van szó, de mindenkiben benne van a lehetőség, hogy elöl végezzen, ám Hámori Lucától, Villás Veronikától és Lakotár Hannától mindenképpen jó eredményt várok. Az előzetes program szerint a három kőszegi lány csütörtökön lép ringbe – addig még van idő elvégezni az utolsó simításokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában