minden idők legnagyobb volumenű sporteseménye

2018.08.21. 19:00

IV. FINA ifjúsági vízilabda-világbajnokság – Ekler Bendegúz és Kalmár Attila is elégedett

Mind szakmailag, mind a szervezés, lebonyolítás szempontjából sikeres volt a IV. FINA ifjúsági vízilabda-világbajnokság.

Pum András

Ekler Bendegúz hazai vizeken vízilabdázott

Fotó: Cseh Gábor

A húszcsapatos, kilenc napon át tartó IV. FINA ifjúsági vízilabda-világbajnokság mérkőzéseinek döntő részben a Tófürdő, néhány találkozónak a fedett uszoda adott otthont. Ahogy teltek a napok, úgy nőtt a közönség érdeklődése. Az egyenes kieséses rendszerben a magyarok mérkőzéseire már a találkozó napjának délelőttjén elfogytak a jegyek. Tehát rendre kétezren szurkoltak Baksáéknak. A bronzérmes magyar válogatott mindössze kétszer kapott ki: a csoportmeccsek során a későbbi világbajnok Görögországtól (12–15), valamint az elődöntőben az ezüstérmes Spanyolországtól (11–12). A magyar együttes tagja volt az Aligátor Vízilabda Utánpótlás Sportegyesület (AVUS) játékosa, Ekler Bendegúz is. – Az első csoportmeccsünkön, Kína (22–11) ellen ugyan nyertünk, de a sok kapott gól megfogta a csapatot – mondta Ekler Bende gúz. – Aztán jött a görögök elleni pofon.

Ekler Bendegúz hazai vizeken vízilabdázott
Fotó: Cseh Gábor

Ám megráztuk magunkat, és meccsről meccsre jobban játszottunk, az Egyesült Államok ellen büntetőkkel megnyert nyolcaddöntő után pedig igazi csapattá értünk. Az Európa-bajnok Montenegrót talán a vártnál simábban vertük – szerintem túl könnyű csoportba kerültek a délszlávok, és nem tudtak felpörögni. Sajnos a spanyolok ellen az elődöntőben buta egyéni hibák miatt könnyű gólokat kaptunk, viszont a bronzmérkőzésen a szerbeknél jobban akartuk a győzelmet. Meccsről meccsre jobban, csapatként játszottunk. Noha odaérhettünk volna az első helyre is – és van is emiatt bennem hiányérzet –, ha valaki a világbajnokság előtt garantálja nekem a bronzérmet, előre aláírom. Ami a saját teljesítményemet illeti, legjobban az Egyesült Államok ellen ment a játék, gólt dobtam, és a büntetőpárbajban az első ötméterest értékesítettem. Összességében szerintem jól teljesítettem, bár az utolsó két meccsen kevesebb lehetőséget kaptam. Felejthetetlen élmény volt ennyi néző, hazai közönség előtt vízilabdázni. Amikor gólt dobtam, és a szpíker bemondta, hogy „Ekler”, a szurkolók pedig rávágták, hogy „Bendegúz” – még ma is libabőrös leszek, ha belegondolok. A 2000-es korosztálynak így együtt ez volt az utolsó világeseménye, „kiöregedtünk”, mostantól ugyanis már csak a felnőttek között játszhatunk.

Kalmár Attila
Fotó: Unger Tamás / Vas Népe

– A büdzsét tekintve ez volt Szombathelyen minden idők legnagyobb volumenű sporteseménye

– mondta Kalmár Attila, a világbajnokságot rendező Pannonsport Kft. ügyvezető igazgatója. – Komoly felkészülést és szervezést igényelt a világbajnokság lebonyolítása. Előzetesen ötvenoldalnyi anyagot kaptunk a szervezési tudnivalókról. A kétezer fős lelátó felhúzása nem volt egyszerű feladat, viszont a számok azt mutatják, jól határoltuk be a méretét. Az érdeklődés napról napra nőtt, és akiknek az esti meccsre nem jutott belépő, de mégis eljöttek, őket is le tudtuk ültetni. Tizenhárom együttest négycsillagos szombathelyi szál lodákban szállásoltunk el, míg hetet Bükön és Bükfürdőn. Csak a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) részéről közel százfős közreműködő személyzet érkezett, összesen pedig – játékosokkal együtt – ötszáz embert kellett naponta mozgatnunk. Nagy segítségünkre voltak az együttesek mellett napi 12 órában dolgozó emberek, akik a kapcsolatot tartották a csapatok és közöttünk. Egy sajnálatos esemény is történt, a FINA végrehajtó bizottságának tagja, a spanyol Manuel Ibern enyhe stroke-ot kapott, kórházba került, de hétfőn már elhagyhatta az intézményt, és hazautazott. A gyors felépülésben része volt dr. Puskás Tivadarnak is, polgármester úr sokat segített, hogy Ibern a legjobb ellátást kapja. Ami a visszhangokat illeti, már menet közben is folyamatosan kaptuk a dicséreteket, és a FINA képviselője utólag levelében azt írta dr. Szabó Tünde államtitkárnak, hogy ez volt minden idők legjobban szervezett ifjúsági vízilabdavilágbajnoksága. Ami persze közös siker, a szövetségé, a városé és a cégünké is. Hoszszú verseny volt, szerencsére a Tófürdő közönsége megértette, hogy egy ideig nélkülöznie kell a nagy medencét, amit egyébként vasárnap este visszaadtunk számukra. Azt gondolom, nemcsak a magyar csapat, hanem mi is megtettük a magunkét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában