Sport

2018.08.20. 19:50

Kikapott a Sárvár

Az NB III-as labdarúgó-bajnokság 3. fordulójában elszenvedte első vereségét a Sárvár FC – pedig a szünetben még vezetett.

Tóth Gábor

Ménfőcsanak ESK–Sárvár FC 2–1 (0–1). – Győr-Ménfőcsanak, 300 néző, NB III-as labdarúgó-mérkőzés, vezette: Horváth M.

Sárvár: Sásdi – NYÍRŐ (Németh E., 71.), Pados, Graszl, Pető – Maráczi, POTYI, FIDER (Kun, 61.), HORVÁTH A. – SKRIBA (Venczel, 65.), Hoós. Edző: Kovács László.

Gólszerzők: Böcskey Zs. (53.), Weitner Á. (58.), illetve Horváth A. (47.).

Remek játékkal rukkolt elő a Sárvár, meglepte jó erőt képviselő ellenfelét. A vasiak szép támadásokat vezettek, előnybe is kerültek, Horváth András szép gól fejelt szöglet után a félidő hosszabbításában. Előtte több sárvári helyzet kimaradt, egyszer a gólvonalról mentettek a hazai védők. Fordulás után azonban bő tíz perc alatt fordított a házigazda. Előbb egy érdekes gólt fejelt a Ménfőcsanak – Sásdira ráugrottak, földre került, nem engedték felállni, nem tudott védeni –, majd 11-esből talált be. Rúghatott még egy 11-est, de Sásdi védett. A hajrá izgalmas volt, ám a hazai pálya minden előnyét élvező Ménfőcsanak kicsikarta a győzelmet.

Kovács László: – Az első

félidőben jól játszottunk, a második viszont nem tetszett – ennek ellenére sem érdemeltünk vereséget. De ha ilyen szintű ellenfelek ellen nyerni akarunk idegenben, akkor olyan koncentrációs hibákat nem követhetünk el, mint amilyeneket elkövettünk a második játékrészben.

Eredmények: III. Kerület–Nagykanizsa 0–5, Andráshida–Komárom 2–1, Csepel–Érd 2–2, Szabadkikötő–Pénzügyőr 1–1, Ajka–Puskás A. II. 0–0, Dunaharaszti–Pápa 1–1, BKV–MOL Vidi II. 3–3. TG

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában