Jól sikerült a celldömölkiek felkészülése

2018.09.06. 20:35

Elrajtol az asztalitenisz-bajnokság

Szombaton megkezdi a menetelést a 2018/2019-es szezonban a CVSE-Swietelsky-Jufa Hotels férfi-asztaliteniszcsapata. A cél a kilencedik bajnoki cím megszerzése.

Horváth Erika

Fotó: Gyuricza Imre

Míg 2017-ben nem jött ki a lépés a bajnokság négyes döntőjében a Celldömölknek – sorozatban nyert hét bajnoki cím után be kellett érnie a bronz- éremmel –, a magunk mögött hagyott szezonban tökéletesen sikerült a final four, és a celli csapat megszerezte a nyolcadik bajnoki címet is.

– Szeretnénk az új idényben is hasonló eredményt elérni, és a szuperligában is újra elöl végezni. A csapatunk ugyanaz, mint tavaly – mondta a kétszeres világbajnok Klampár Tibor, aki a 13. szezonját kezdi meg Cellben vezetőedzőként. – Jól sikerült a felkészülés, a fiúk jól játszanak, csak végig egészségesek maradjanak. A szombati hazai nyitányon (17.00, alsósági sportcsarnok) szóba sem jöhet más, mint a győzelem az extraligában maradását csak osztályozón bebiztosító győriek ellen. A legnagyobb riválisunk továbbra is a Pécs és a BVSC lesz.

Fotó: Gyuricza Imre

Fazekas Péter, aki a CVSE valamennyi bajnoki aranyából kivette a részét, sorozatban tizedik idényét kezdi celldömölki színekben. Szita Márton a hatodikat, Kriston Dániel a negyediket – nekik voltak közben olyan idényeik is, amikor más csapatban játszottak. De már mindhárman elkötelezték magukat nemcsak a most rajtoló, hanem a következő szezonra is.

Lórántfy Tibor, a CVSE-­Cell­sport Kft. ügyvezetője egy statisztikával is megerősítette a célkitűzést. A férfi-asztaliteniszcsapatbajnokságok 1925 óta íródó történetében a BVSC 25, a Budapesti Spartacus 12, a Postás és a Celldömölk nyolc-nyolc aranyat szerzett már. E szezon végén már szeretnének egyedül állni a képzeletbeli dobogó harmadik fokán. Fehér Lászlótól, Celldömölk polgármesterétől, a Magyar Asztalitenisz-szövetség egyik alelnökétől megtudtuk, hogy a bajnokságot az előző évihez hasonlóan bonyolítják le, de most nem lesznek dupla fordulók, így nem fordulhat elő, hogy esetleg hosszú hetekig ne lássák a csapatot a hazai szurkolók.

Az oda-vissza vágós alapszakasz után a legjobb négy kerül a final fourba. A szövetség 6 millió forintot oszt szét e négy csapat között az alapszakasz-, illetve döntőbeli helyezés alapján. Egyelőre még mindig az alsósági sportcsarnok a celli asztaliteniszezők főhadiszállása, de javában tart az építkezés a Kolozsvár utcai sportpályán, 60 százalékos a készültsége az asztalitenisz-csarnoknak, várhatóan januárra készül el. Nagy szükség lesz rá, hiszen pingpongnagyüzem van Celldömölkön, az extraliga mellett indítanak férficsapatot az NB I-ben, az NB II-ben, az NB III-ban kettőt is, a megyei I-ben egyet, a megyei II-ben pedig hármat. A szakosztály egyike lett az ország hat régiós központjának, Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyei utánpótlás-játékosoknak folyamatosan rendeznek itt két-három napos edzőtáborokat különböző edzők irányításával. A napokban éppen Klampár Tibortól is tanulhatnak.

Ami a nemzetközi sorozatot, a Klubcsapatok Szuperligáját illeti, a csoportmérkőzéseket nem hétköznapokon, hanem két minitorna keretében bonyolítják le. A címvédő CVSE Ausztria és Szlovénia U23-as válogatottjával került a C csoportba. Az első mérkőzéseket október 9–10-én Celldömölkön rendezik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában