Futófesztivál

2018.09.24. 20:09

Több mint félezer futó a megyeszékhelyen

Nagy sikert aratott a Szombathelyi Egyetemi SE által rendezett Schaeffler Savaria V. Futófesztivál. A SZoESE versenyzője, Kovács Attila U23-as korosztályban országos bajnok címet szerzett.

Pum András

Fotó: Unger Tamás

A helyszín idén is a Károlyi Gáspár tér környezete volt. A környező utcákon kijelölt útvonalon zajlottak a versenyek, a félmaraton pedig „kiment” a Dolgozók útján keresztül a kerékpárútra. A futófesztivál két különálló programból állt: az amatőrök versenyeiből, illetve a Magyar Atlétikai Szövetség megbízásából a SZoESE rendezte meg a 10 kilométeres országúti országos bajnokságot.

Harmadik éve már, hogy az ob-vel Híres László mester­edző emlékének is adóznak, aki a 80-as években dolgozott Szombathelyen. Először a női, majd a férfi mezőny rajtolt el. A 2,5 km-es kört négyszer kellett teljesíteniük a versenyzőknek. A csúsztatott rajtból adódóan mindig izgalmas kérdés, hogy a férfi vagy a női győztes ér-e hamarabb célba. A hölgyeknél Kácser Zita (34.58) először egy közepes bolyt vezetve haladt az élen, majd mindenkitől elszakadva rajt-cél győzelmet aratott, immár negyedik alkalommal. Kácser nyerte az idei félmaratoni országos bajnokságot is Budapesten. A férfi győztes Bicsák Bence (30.27) ugyanezt a forgatókönyvet választotta. Az utolsó körben Zitának még több mint 200 méter előnye volt, de a célba Bence ért be elsőként, ő nyerte a „nemek csatáját”. A PSN Zrt. versenyzője remek évet tudhat maga mögött. Fő sportágában, a triatlonban világbajnoki bronzérmet nyert az U23-as korosztályban. A SZoESE versenyzői is kiválóan teljesítettek. Horváth György (31.43) nagy hajrával abszolút ötödik lett – holtversenyben a vasasos Molnár Ákossal. Kovács Attila (32.15) abszolútban hetedik helyen végzett, az U23-as korosztályban viszont országos bajnoki címet szerzett. A második és a harmadik körben végig tudott utazni a bolyban, majd az utolsó egy kilométeren állva hagyta riválisait.

 

– A félmaratoni ob-n a VEDAC-os Bertalan Renátó lehajrázott a végén, akkor bronzérmes lettem – mondta Kovács Attila. – Most sikerült visszavágnom, boldog vagyok, hogy ez bajnoki címet is ért.

Ugyanebben a korosztályban Jacsev Sámuel negyedik lett, Tomka Jánossal csapatban ezüstérmet szerzett. Abszolút férfi csapatban a Horváth, Kovács, Jacsev trió negyedik helyezést ért el.

A futófesztivál szabadidős programján nagy számban vettek részt a futás szerelmesei. Félmaratonon Számedli Rihárd (1:27.25) és Gál Fanni (1:39.04) ért először célba. Az amatőr 10 km-en Hüll Tamás végig „lőtávolban” volt, de akárcsak tavaly, Fábrics Gábor (36.13) szerezte meg az abszolút győzelmet. A hölgyeknél Süle Szilvia (47.05) győzött, aki Szalai Andreát előzte meg. A 12–18 év közöttiek 2,5 km-en és/vagy váltóban futhattak. Itt a két abszolút győztes Biácsi Milán (8.34) és Iker Natália (9.41) lett. A Formatervezők 40.56-tal a férfi, a Hegyikecskék 43.04-gyel a női váltót nyerték. A szünetben a SZoESE és a SzoSI atlétikai kiscsoportjai versenyeztek sprintváltókban a versenyközpont területén edzőik irányításával. A chipekért leadott ezerforintos kauciókból a Dr. Bohóc Mosolyszolgálat részére 73 ezer forint gyűlt össze.

 

– Összehangolt munka eredménye volt ez a rendezvény, közel 250-en vettek részt közvetlenül vagy közvetett módon a lebonyolításban – mondta Kívés István versenyigazgató. – Munkatársaimmal, Koltai Miklóssal és Hurtik Péterrel koordináltuk a feladatokat. Az amatőröknél 400-an, az igazolt versenyzőknél közel százan, míg a gyermekeknél nagyjából 40-en indultak, azaz összesen több mint félezren versenyeztek – ami szép számnak mondható. Ez évi újdonságunk az egyedi befutóérem volt, ami kinézetében és formájában ötvözi névadó szponzorunk műszaki precizitását és a versenyzők kőkemény teljesítményét. A versenypályát most is úgy alakítottuk ki, hogy a környék autós közlekedését ne lehetetlenítsük el. Köszönöm minden autós türelmét. Örülök, hogy ismét egy jó hangulatú futóeseményt ajándékozhattunk Szombathelynek. Edzőként pedig büszke vagyok tanítványaim sikerére.

 

Eredmények. Igazoltak, 10 km, férfi: 1. Bicsák Bence (PSN Zrt.) 30:27 perc, 2. Jenkei Péter (Vasas) 30:45, 3. Csere Gáspár (BEAC) 31:00. Női: 1. Kácser Zita (DSC-SI) 34:58, 2. Pataki Anna (KSI) 36:24, 3. dr. Bakonyi Fruzsina (Footour SE) 36:43. U23, férfi: 1. Kovács Attila (SZoESE) 32:15, 2 Bertalan Renátó (VEDAC) 32:26, 3. Venyercsán Bence Barnabás (BHSE) 32:43. Női: 1. Pataki Anna (KSI) 36:24, 2. Kiss Bernadett (KSI) 46:23. Junior, férfi: 1. Palkovits István (KARC) 32:34, 2. Bácskai Bence (BHSE) 33:21, 3. Horváth Csongor (KSI) 35:12. Női: 1. Bánhidi Eszter (BHSE) 32:17, 2. Hornyák Anna (BHSE) 39:52, 3. Jánosi Lilla (BEAC) 40:33. 4x2,5 km, váltó, fiú: 1. Soproni VSE 31, 40. Lány: 1. Soproni VSE 39, 26.

Amatőrök. 10 km, férfi, abszolút: 1. Fábrics Gábor 36:13, 2. Hüll Tamás 36:38, 3. Galavits Patrik 39:25. 18–40 év: 1. Fábrics Gábor. 41–60 év: 1. Nagy Gábor 39:41. +61 év: 1. Borbás Tibor 49:03. Női, abszolút: 1. Süle Szilvia 47:05, 2. Szalai Andrea 47:27, 3. Hegedüs Dóra 48:29. 18–40 év: 1. Süle Szilvia. 41–56: Osztrosits Katalin. +57 év: 1. Tóth Zsuzsanna 53:11.

Diákverseny (2,5 km), fiú, III. korcsoport: 1. Szalai Kristóf 11:56. IV kcs: 1. Biácsi Milán 08:34. V–VI. kcs: 1. Orbán Áron 09:01. Lány, III. kcs: 1. Juhász-Tóth Eszter 01:10. IV. kcs: 1. Iker Natália 09:41. V–VI. kcs: 1. Kovács Beatrix 11:32.

4x2,5 km váltó, férfi: 1. Formatervezők 40:56. Női: 1. Hegyikecskék 43:04.

 

Félmaraton, férfi: 1. Számedli Richárd 1:27:25 óra, 2. Szabó Zoltán 1:28:47, 3. Szalai Balázs 1:32:58. Női: 1. Gál Fanni 1:39:04, 2. Gál Petra 1:41, 3. Ávár Szilvia 1:44:06.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában