Reakció

2018.10.03. 09:35

Bocsánatot kért a játékvezetőktől a Körmend vezetőedzője

Antonis Constantinides elismerte, hogy valóban nagyon idegesen, a kelleténél hangosabban reagált, de semmi sértőt nem mondott.

vaol.hu

Mint ahogy arról már beszámoltunk, vereséggel nyitotta a 2018/19-es bajnoki szezont az Egis Körmend kosárlabdacsapata. A piros-feketék Debrecenben nem csak a mérkőzést, hanem vezetőedzőjüket is elvesztették, legalábbis a következő, Alba Fehérvár elleni mérkőzésre. Történt ugyanis, hogy a nagyszünet elején Antonis Constantinides szóváltásba keveredett a játékvezetőkkel, ezért két technikait kapott, és el kellett hagynia a kispadot. A ciprusi tréner a klub hivatalos honlapján reagált az esetre.

- Legelőször is szeretném hangsúlyozni, hogy mindenkit tisztelek a magyar kosárlabdázásban. A szövetséget, a játékvezetőket, edzőkollégáimat, a többi csapatot egyaránt! Ugyanakkor az én munkám – mint valamennyi edzőé – függ az eredményességtől. Ez persze leginkább azon múlik, hogy a pályán mit mutat a csapatom. De ezt befolyásolhatja a játékvezetők teljesítménye is, akik úgy éreztem, hogy Debrecenben, az első félidőben sokat hibáztak, emiatt voltam talán túlfokozott lelkiállapotban. Túlreagáltam ezt a helyzetet, amiért joggal büntettek meg két technikaival. Sajnálom, hogy ezzel kizártam magam a mérkőzésből és nem segíthettem a csapatot a második félidőben. Sajnálom azt is, hogy a szabály szerint a következő mérkőzésen sem ülhetek le a kispadra, hiszen úgy érzem, hogy semmi olyat nem tettem, ami további büntetést érdemelne. Különösen nem a csapat irányába. Én, az edző voltam az, aki valóban hangosan, kiabálva reklamált. De nem érintettem meg, és nem is sértettem meg senkit.Valóban, nagyon idegesen reagáltam, a kelleténél hangosabban, de semmi sértőt nem mondtam. Ez úton is szeretnék elnézést kérni a játékvezetőktől az eltúlzott reakcióm miatt – fogalmazott Antonis Constantinides.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában