Nagy bravúrral kerültek dobogóra

2018.10.09. 08:37

A körmendi Márton Ádám vb-bronzérmes a válogatottal

Világbajnoki bronz­érmet nyert a 3×3-as magyar fiú U23-as válogatott Kínában. A csapat tagja volt az Egis Körmend játékosa, Márton Ádám is.

Tóth Judit

A magyar sikercsapat. Balról: Márton Ádám, Demeter Attila, Keller Iván, Kántor Olivér

Fotó: : fiba.basketball

Kínában rendezték meg az U23-as korosztály 3×3-as világbajnokságát, a magyar férficsapatot Demeter Attila, Keller Iván, Kántor Olivér és Márton Ádám alkotta. Utóbbi két kosarasnak van körmendi kötődése, Kántor Olivér a Rába-parti együttesnél kezdte pályafutását, Márton Ádám pedig jelenleg is a piros-feketék felnőtt együttesének kerettagja. A 3×3-as válogatott felkészítője Földi Sándor volt, csapatvezetőként pedig Teszler Sándor segítette a fia­talokat.

A magyar sikercsapat. Balról: Márton Ádám, Demeter Attila, Keller Iván, Kántor Olivér

A magyar egység jól kezdte a világbajnokságot, két győzelemmel jutott a legjobb nyolc közé: előbb Mongóliát győzte le (15-12), majd az észtek következtek, akik ellen szintén sikerült a bravúr (21-18). Ezután felemás mérleggel folyatódott a válogatott szereplése. Előbb ugyan sikerült nyerni Indonézia ellen (22-13), a folytatásban viszont szoros meccsen alulmaradt a lettekkel (20-19) szemben. Így a csoport második helyezettjeként a C csoport elsőjével, a házigazda kínaiakkal küzdöttek a folytatásban Márton Ádámék. Kiélezett mérkőzésen nyerni tudott a magyar csapat (18-15), és ezzel az elődöntőbe jutott, ahol nem jött össze a győzelem a favoritnak számító Oroszország ellen (21-10). A harmadik helyért Franciaországgal mérkőztek a magyarok, végül izgalmas mérkőzésen dőlt el a bronz­érem sorsa, amelyet a magyar csapat nyert látványos és hajtós játékkal (15-14). A világbajnoki cím végül az oroszoké lett, akik a döntőben Lettországot győzték le 21-18-ra. A magyar válogatott szereplése várakozáson felüli volt, a fiatal hazai négyes nagy meglepetésre szerezte meg a világbajnoki bronzérmet, ami nagy bravúrt jelent nemzetközi szinten. TJ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában