Kosárlabda mérkőzés

2018.10.12. 21:16

Falco–Kaposvár: javítani kell!

Az NB I-es férfi kosárlabda-bajnokság 3. fordulójában a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely a Kaposvárt fogadja szombaton 17 órakor (M4 Sport) – a hazaiak számára kötelező a győzelem.

Tóth Gábor

A tavalyi ezüstérmes Falco rosszul kezdte a bajnokságot, nyitásként Sopronban (77-86), majd a folytatásban Szolnokon (68-88) is kikapott – nemcsak a két vereséggel volt probléma, a mutatott játék is bőven hagyott kívánnivalót maga után. Ám két idegenbeli meccs után ezúttal hazai pályán léphet parkettra a sárga-fekete gárda, itt a lehetőség a javításra. A Kaposvár ugyanis nem tűnik verhetetlen ellenfélnek. Főleg annak tükrében, hogy egyik kulcsembere, Marko Spica betegséggel bajlódik, erősen kérdéses a játéka Szombathelyen. A Kaposvár az első játéknapon hozta a papírformát, simán verte az újonc TF gárdáját (100-61), majd jött a meglepetés, nagy verést kapott a Szegedtől (63-82). A Falcóval ellentétben a Kaposvár eddig mindkét meccsét otthon játszotta, most lép pályára először idegenben.

Fotó: Unger Tamás

– Az eddigi két mérkőzésünkön semmi nem működött, sokkal többet vártam a csapattól – fogalmazott őszintén Gasper Okorn, a Falco-Vulcano KC Szombathely mestere. – Azt reméltem, hogy a soproni játékunkon tudunk majd javítani, de Szolnokon ismét gyengén kosárlabdáztunk. Nem keresünk kifogásokat, mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy ennél több van a csapatunkban, tudunk ennél sokkal jobban játszani. Mindennap keményen dolgozunk, és biztos vagyok benne, hogy ez a kemény munka hamarosan jó eredményekkel is párosul. Nehéz napok vannak mögöttünk, kritikusak voltunk önmagunkkal szemben, szembesültünk az előző két meccsen elkövetett hibáinkkal és minden erőnkkel azon voltunk, hogy ezeken javítsunk. Nincs más lehetőségünk: a Kaposvárt le kell győznünk! Nem lesz könnyű győzelmi kényszerben pályára lépni, de többet már nem hibázhatunk, ezzel a teherrel mindenkinek meg kell birkóznia. Ráadásul ellenfelünk stabil csapat, Spica, Hendelin, Lilov és a Johnson személyében minőségi játékosokat vonultat fel, de ott van még McRay és Markovic is a keretben. Türelmesen, okosan, minél kevesebb hibával, csapatként kell játszanunk. Azt megígérhetem, hogy minden egyes labdáért meg fogunk harcolni! Bízom benne, hogy számíthatunk a szurkolóinkra, ebben a helyzetben nagy szükségünk van a segítségükre.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában