erős emberek

2018.10.11. 08:49

Gadó ezüstérmes a könnyűsúlyú ob-n

Ezüst- éremmel zárta az erős embereknek kiírt idei könnyűsúlyú (–105 kg) országos bajnokságot Gadó András.

Tóth Gábor

Gadó András szombaton és vasárnap is húzott kamiont

Fotó: Unger Tamás

A 2018-as könnyűsúlyú erős- ember-ob-nak a vasi megyeszékhelyen a Szombathely Center parkolója adott otthont. Összesen hat sportoló nevezett, a mezőnyben ott volt a hazai színeket képviselő Gadó András (Galaxy Fitness-­Orange Mobil) is. A szombathelyi versenyző 2014-ben és 2017-ben is megnyerte a könnyűsúlyú ob-t, most a harmadik bajnoki elsőségét szerette volna begyűjteni. A résztvevőkre öt versenyszám várt, jó hangulatban feszültek neki a nagy kihívást jelentő feladatoknak, színvonalas csatával viszonozták a közönség biztatását.

– Az első versenyszámot, a kamionhúzást megnyertem, majd a vikingnyomásban második lettem, vagyis jól kezdtem az ob-t – árulta el Gadó András. – Aztán az autófelhúzásnál komoly technikai hibát vétettem, emiatt rendkívül rosszul sikerült a gyakorlatom. És ezzel tönkre is tettem a versenyem, el is búcsúzhattam a bajnoki álmaimtól. A következő két számot még becsületből megnyomtam, a tartószámban és a hordópakolásban is második lettem, de már csak a második helyre értem oda. Szépen csillog az ezüstérem, de én az aranyra hajtottam, így kicsit azért csalódott vagyok. Ugyanakkor örömmel tölt el, hogy az ob minden szempontból jól sikerült, hibátlan rendezéssel Szombathely tökéletes házigazdája volt az eseménynek.

Az ob-t a címvédő Varga Ferenc (Martfű) nyerte.

Gadó András vasárnap még részt vett a Csornán rendezett kamionhúzó ob-n is, ahonnan ötödik helyezéssel tért haza.

– A fárasztó szombat után Csornán kicsit fásultan versenyeztem, nem sikerült felpörögnöm, nem tudtam igazán jól teljesíteni – jelezte Gadó András. – De ha már beneveztem, akkor kötelességemnek éreztem, hogy ott legyek a kamionhúzó ob-n. Ezzel véget is ért a versenyszezonom. Fárasztó, hosszú, de sikeres év van mögöttem, rám fér egy kis pihenő.TG

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában