Csak egypontos győzelem

2018.10.26. 20:44

Megszorongatta a Kecskemét a Körmendet – hajszálon múlt a hosszabítás

A mérkőzés nagy részében az Egis Körmend uralta a találkozót, végül nagy izgalmak közepette csak egy ponttal tudta megnyerni a találkozót a házigazda a Kecskemét elleni NB I-es kosárbajnokin.

Tóth Judit

Szép gesztussal kezdődött a mérkőzés, a feldobás előtt a körmendi csapatkapitány, Ferencz Csaba köszöntötte a vendégek iránytóját, Wittmann Krisztiánt, akinek a napokban született meg második gyermeke. Kapkodva ostromolta a gyűrűt mindkét fél az első percekben, pontatlanok voltak a dobások. Kivétel Derasimovic palánk alól megjátszott labdája volt, ami becsorgott, ráadásként még büntetőzhetett is a szerb játékos. A piros-feketék új centere, Delas kezdőként lépett pályára.

Első két helyzetét elrontotta ugyan, de a harmadikat már hibátlanul bedobta. McNeail és Price is gyorsan feliratkozott a pontszerzők listájára, majd Hammonds koronázta meg a körmendiek jó sorozatát egy zsákolással. A negyed nagy részében fölényben játszott a házigazda, ám az utolsó két percre a KTE megrázta magát és Dramicanin vezényletével egy pontra zárkózott (22-21). A második negyedre azonban nem tudta átmenteni lendületét a vendégegyüttes, ebben a játékrészben javarészt a körmendiek uralták a találkozót. A kecskeméti magasemberek Csorvásit darálták a palánk alatt, a körmendi center szorításban igyekezett sikerre vinni akcióit. McNeail hintett be egy pillekönnyű triplát, ettől kedvet kapott az amerikai újonc, Bradford is, és ő sem hibázta el. A negyed közepéig a Kecskemét nem tudott pontot szerezni, Green törte meg a kosárcsendet egy duplával. Ezután büntetőkkel araszolgatott a KTE, a Körmend dominanciája viszont megkérdőjelezhetetlen volt, a vasiak mindössze nyolc pontot engedtek ebben a negyedben ellenfelüknek (46-29).

 

A nagyszünet után jobban összpontosított a Kecskemét – 13 pontot szerzett, míg a Körmend négyet (50-42). Parázs hangulat kezdte uralni a találkozót, nemcsak a pályán, hanem azon kívül is. A maréknyi kecskeméti drukker még hangosabban verte a nagydobot, erre az MTE-tábortól hatványozottan jött a válasz. Tízpontos hazai vezetésnél McNeail brillírozott, két triplája új lendületet adott a vasi együttesnek. És jött a toldás Ferencztől egy távoli kétpontossal, így 16 ponttal megugrott a Körmend (62-46). A záró játékrészben komoly küzdelem zajlott a pályán. A negyed derekán igencsak közel került a KTE a Körmendhez (71-65), de akkor jött Ferencz a triplavonalnál, és nem hibázott. Wittmann is hidegvérrel bedobta a 37. percben, így négy pontra karcsúsodott a hazai előny (76-72). Csorvási elbabozta helyzetét a palánk alatt, indított a KTE, de Ferencz kiosztott egy jókora sapkát Dimicnek. Drámai végjátékban dőlt el a mérkőzés, először hosszabbítást ítéltek. Videobíró döntött: Derasimovic utolsó dobása csak kettőt ért, így egypontos hazai győzelemmel zárult a találkozó.

Jegyzőkönyv

Egis Körmend–KTE-Duna Aszfalt

80-79 (22-21, 24-8, 21-22, 13-28)

Körmend, 1800 néző, NB I-es férfi kosárlabda mérkőzés, vezette: Praksch P., Farkas G., Nagy V.

Körmend: McNEAIL 19/9, BRADFORD 10/6, Price 14/3, Hammonds 9/3, DELAS 14. Csere: Ferencz 6/3, Csorvási 8, Németh –, Oroszi –, Lajsz –. Edző: Bojan Hristovski.

Kecskemét: Wittmann 15/9, Green 8, DERASIMOVIC 20/3, DRAMICANIN 16/6, KARAHODZIC 10. Csere: Molnár M. 2, Dimic 8, Mészáros –. Vezetőedző: Forray Gábor.

Az eredmény alakulása: 4. p.: 11-7. 7. p.: 17-9. 13. p.: 30-21. 16. p.: 39-23. 26. p.: 50-42. 29. p.: 62-48. 34. p.: 71-59. 38. p.: 76-72.

Kipontozódott: Molnár M. (26. ), Delas (36.)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában