megyei foci Körkép

2018.10.02. 18:32

Nem bírt egymással a Gérce és a Spari, nem lassít a Körmend és a Szarvaskend

A 7. forduló mérkőzéseivel folytatódott a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság az északi és a déli csoportban.

A Gérce-Vásárosmiske–Elektromol Spari találkozón a hazaiak csatára, Major Márkus (középen, 7-es mezben) jól futballozott, góljával az utolsó pillanatban mentett pontot csapatának

Fotó: Nagy Jácint/ Vas Népe

Északi csoport

Honvéd Sé–Ölbő 2-1 (1-1). – Sé, 120 néző, vezette: Bazsó F.

Sé: Földi – Szalay, Séfer, Haraszti (Romsics), Werderits, Muzsai (Koroknai), Farkas P., Soós, Vándori, Sümegi (Deutsch-Szalai), Uri.

Ölbő: Varga D. – Nardai, Simon, Szele, Sipos (Tóth G.), Biró, Baksay (Sági Kiss), Fehér K., Weinelt (Fehér R.), Kovács T., Tóth A. (Kocsis).

Gólszerzők: Uri, Farkas P., ill. Baksay.

A kezdeti tapogatózás után egy védelmi megingást kihasználva előnyhöz jutott a vendég. Hazai részről sok volt a pontatlanság, de az látszott, hogy az akarattal és a hozzáállással nincs probléma. Ennek is köszönhetően a félidő vége előtt egy szemfüles góllal egyenlítettek a hazaiak, sőt egy utolsó percben jogosan befújt tizenegyesből akár vezethettek is volna, de kimaradt a büntető! A második félidő hazai offenzívával indult és jött egy újabb jogos tizenegyes, ami ismét kimaradt! A kipattanóra viszont a hazaiak eszméltek gyorsabban, és az előny már a séieknél volt. Az Ölbő nem adta fel, szikrázóan kemény meccs kerekedett az összecsapásból. Sok volt az adok-kapok, a helyzetek mindkét oldalon kimaradtak, így maradt a minimális, de megérdemelt hazai győzelem.

 

Söpte–Bük 2-2 (1-1). – Söpte, 150 néző, vezette: Papp Á.

Söpte: Káldi – Nyul, Varga Cs., Kovács E., Pusker, Orbán, Pereszteghy (Tóth P.), Nagy K., Varga A., Németh G. (Udvardi), Szép.

Bük: Sári (Horváth Gy.) – Kovács Ri. (Plajszer), Jakab (Grubick), Czirók, Wágner, Kovács Z. (Nagy I.), Tóth K., Csonka, Schimmer, Horváth G., Taródi (Kovács Ro.).

Gólszerzők: Pusker, Nyul, ill. Csonka, Horváth G.

A hazaiak fegyelmezett, kemény játéka nem ízlett a vendégeknek, kapura teljesen veszélytelenek voltak egész meccsen. A sok kimaradt hazai lehetőség azonban megbosszulta magát, a vendégek gyakorlatilag helyzet nélkül, két potyagóllal értékes pontot szereztek. A játékvezető tevékenységével nem szoktunk foglalkozni, ezúttal sem tesszük…

Szeleste-Pósfa–Kemenesalja 2-1 (0-1). – Szeleste, 100 néző, vezette: Farkas G.

Szeleste: Kovács M. – Fülöp, Földi (Enzsöl), RIBA, KOVÁCS A., Csizmazia (Burkon), Pomper, Varga M., Németh T. (Szele), Horváth L., Trittremmel (Könczöl).

Kemenesalja: Hujbert – Ölbei, Belegrai, Szakál, Németh R. (Fülöp, Őri), Lőrincz, Veszprémi, Erdélyi, Somogyi, Smidéliusz, Dobson.

Gólszerzők: Kovács A., Riba, ill. Fülöp.

Kiállítva: Pomper (89.), ill. Erdélyi (89.).

Gyors szelestei támadásokkal kezdődött a meccs, de a gól nem jött össze. Aztán a vendégek egy lepattanót gólra váltottak. Kicsit megfogta a találat a hazaiakat, de támadásban maradtak. A második félidő elején sikerült is az egyenlítés. A következő percekben itt is, ott is adódtak lehetőségek, végül a hazaiak egy szép támadás végén megszerezték a győztes találatot. Megérdemelt hazai győzelem született.

Gérce-Vásárosmiske–Elektromol Spari 1-1 (0-0). – Gérce, 100 néző, vezette: Horváth Á.

Gérce: Komáromi A. – Szalai, NÉMETH T., MÁTHÉ, MAJOR, Glavánovics, Mórocz, HOMPOK, SALI Z., Nunkovics (Sali G.), Komáromi Z.

Spari: Pungor – Dienes, Szabó P., Tóth A. (Barbalits), Halász, Pulai, Kelemen, Németh V., Neubauer, Horváth Gy., Németh R.

Gólszerzők: Major, ill. Halász.

Színvonalas, élvezetes mérkőzést hozott a találkozó, melyen a hazai együttes azonnal támadólag lépett fel, helyzetek sokaságát dolgozta ki. Mindent megpróbált, hogy megszerezze a győzelmet, de a legjobb lehetőségeket is kihagyta. Az utolsó percben szabadrúgásból szerzett gól csak a döntetlenre volt elég.

Uraiújfalu–Bozsok 1-2(1-0). – Uraiújfalu, 50 néző, vezette: Hérincs Cs.

Uraiújfalu: Szabó M. – Varga Zs., Egyed, Gallen A., Varga P., Meicz (Csete), Farkas A. (Nagyobb), Gallen I., HARCSÁR, NÉMETH Z. (Lónai), Németh I.

Bozsok: Molnár K. – Bigner, Tóth Á. (Szárnyas), Pál, Dévényi, Horváth P., Kovács P., Könye, Kiss M., Pónácz, Horváth Á.

Gólszerzők: Németh Z., ill. Horváth P. (2).

Az első félidőben Németh vezérletével egygólos előnyhöz jutott az Újfalu. Ám a hazai csapat sérülés miatt a második játékrészben elvesztette gólszerzőjét, a Bozsok ezt követően átvette az irányítást, és megérdemelten fordított.

A Gérce-Vásárosmiske–Elektromol Spari találkozón a hazaiak csatára, Major Márkus (középen, 7-es mezben) jól futballozott, góljával az utolsó pillanatban mentett pontot csapatának
Fotó: Nagy Jácint/ Vas Népe

Gencsapáti–Sitke 2-1 (2-0).– Gencsapáti, 70 néző, vezette: Varga S.

Gencsapáti: Lőrincz D. – Horváth D., TAR M., Varga A., Hóbor (Tóth B.), MOLNÁR D. (Domján), Németh P. (Németh T.), Lőrincz T., SZIGETVÁRI, Molnár B., Tar B.

Sitke: Viczmándi – Bagoly, Molnár Á., Horváth B., Papp B., Poós, Szita, Tóbiás, Sulyok, Kelemen B., Horváth G.

Gólszerzők: Tar M. (2), ill. Horváth B.

Kiállítva: Horváth B. (89., Sitke).

Aktívabban kezdett a vendég, mégis a hazaiak szereztek vezetést egy kontrából. Majd a félidő közepén Tar mesteri szabadrúgásából megduplázták előnyüket. A Sitke nem adta fel, és a második félidő elején szépített. A vendégek folyamatosan mentek előre, a Gencsapáti viszont – pár percet leszámítva – magabiztosan hárította a támadásokat, és tartotta otthon a három pontot. A Sitke érdemtelenül van a tabella alján.

Zanat–Pecöl 2-1 (0-0). – Szombathely, v.: Giczi Z.

Zanat: SZALAY N. – SCHMIDT, Németh B., Kiss M., Guttmann (Szabó Z.), SZALAY CS., Pörge (Molnár A.), Tóth Zs., LAKATOS, Gyurácz, Putz (Tőke).

Pecöl: Takács – Pálfi, Bakonyi, Szemes, Varsányi (Oszkó), Farkas A., Janek, Horváth B., Pék, Both (Stoica), Németh I. (Elekes).

Gólszerzők: Szalay Cs., Pörge, ill. Pálfi.

Pecöl kezdett jobban, de két veszélyes hazai kontra után kicsit óvatosabb játékra váltott. A félidő végén hagyták ki az első igazi helyzetet a vendégek a szervezetten védekező Zanat ellen. A második félidőt is a vendégek kezdték jobban, és számolatlanul alakították ki a helyzeteket. Lőttek három kapufát, ha mégis eltalálták a kaput, akkor a mezőny legjobbja, Szalay Norbert hárított. A futball törvénye alapján a sok kihagyott helyzet megbosszulta magát. Zanat lőtt egy szemfüles kontragólt, majd Szalay Csaba által egy ritkán látható bombát. A Pecöl nem adta fel, de csak a szépítés jött össze egy távoli lövéssel. Izgalmas meccsen a helyzeteivel jobban sáfárkodó, szerencsésebb Zanat nyert a helyzetkihasználással hadilábon álló Pecöl ellen.

Püspökmolnári–Mersevát 2-0 (1-0). – Püspökmolnári, 70 néző, v.: Németh L.

Püspökmolnári: Hegedüs (Gaál) – Sziffer (Sipos), Pintér, Baranyai (Fritz), HORVÁTH R., HORVÁTH I. Sz., Horváth II. Sz., Varga S., VARGA M., Babos, KISS G. (Kovács I.).

Mersevát: Tóth Á. – Nagy Á., Dénes, Gönye, Nagy T. (Németh G.), Kocsis, Gáncs, Kelemen, Marton, Horváth A., Csite.

Gólszerzők: Baranyai, Kiss G.

A hazai csapat az első tíz percben eldönthette volna a mérkőzést, a helyzetek azonban kimaradtak. Ám a folytatásban egy pontrúgásból és egy szép akció végén is sikerült gólt szerezni. Megérdemelten győzött a Molnári.

Déli csoport

Tutitextil-Körmend VSE–Körmendi Téglagyári 5-1 (1–1). – Körmend-Horvátnádalja, 150 néző, vezette: Árpád A.

Körmend: Kecskés (Sály) – Velekei L. (Vass), VELEKEI B., Káptalan (Pelok), Sárközi, Törő, Meixner, Horváth D., Horváth A. (Horváth Á.), Vilics, Kis-Nemes.

Téglagyár: Szőke – Horváth S., Horváth P., Horváth D., Horváth J. (Joó), Szekeres, Horváth Zs. (Sárközi Z.), Gelányi (Horváth D.), Sárközi R., Tóth D., Horváth D.

Gólszerzők: Velekei L. (2), Velekei B. (2), Horváth D., ill. Sárközi R.

Az első félidőben a szél alaposan megnehezítette a házigazda dolgát, fordulás után azonban könnyedén gyűjtötte be a három pontot. A helyzetek száma, a játék képe alapján a Körmend nagyobb arányban is győzhetett volna.

Gyöngyöshermán-Szentkirály–Tápláni KSK 3-1 (3-1). – Szombathely, 60 néző, vezette: Samu Cs.

Gyöngyöshermán: Hajdú (Darabont) – Szilvágyi, Horváth Á., Kovács G., Kis, Hegedűs, Szabó A. (Bazsó, Németh Sz.), Kopácsi, Simon, Dalmi, Serbán (Sebestyén).

Táplán: Cserkuti – Németh M., Balázs, Stieber, Mikovics, Orsós, Káldi M., Rajzinger, Jantos, Singer, Káldi I. (Gáspár).

Gólszerzők: Bazsó, Kopácsi, Horváth Á., ill. Jantos.

Megérdemelt gyöngyöshermáni győzelem született – a hazaiak gyorsan eldöntötték a három pont sorsát.

Bajánsenye–Őriszentpéter 4-0 (2-0). – Bajánsenye, 200 néző, vezette: Horváth P.

Bajánsenye: Kalamár – Kovács V., Koltai, Horváth B. (Simon), Hodács, Luter, Albert (Vörös), Bakó, Kovács I., Mihály, Horváth D. (Takács).

Őriszentpéter: Szukics – Horváth Z., Ponácz, Sály, Gerencsér, Kovács R., Horváth A. (Szép), Embersics (Kovács D.), Iván (Őr), Somogyi, Kis-Nemes.

Gólszerzők: Bakó, Koltai, Kovács V., Horváth B.

A szomszédvári rangadón a meghatározó játékosait nélkülözni kényszerülő házigazda – a jól előkészített pályán – sima győzelmet aratott a becsületesen küzdő Őriszentpéter ellen.

Tanakajd–Rábatótfalu 2-2 (1-2). – Tanakajd, 50 néző, vezette: Sály K.

Tanakajd: Marcz L. – Könczöl (Szalai), Kölkedi, Marcz G., Orsós, Marcz M., Filakovszky (Rozs), Tóth J., Preiczer, Komáromi, Vámos.

Rábatótfalu: Gongola – Keresztúri, Düh (Merkli P.), Szakács, Balázs, Sütő, Bouti (Merkli J.), Kóczán, Németh D., Domján, Gombás (Kovács Á.).

Gólszerzők: Kölkedi (2), ill. Gombás (2).

Igazságos eredmény született a küzdelmes, jó iramú mérkőzésen.

Nárai–Ják 0-1 (0-0). – Nárai, 90 néző, vezette: Gacs P.

Nárai: Timár – Bárdics, Máté, Draskovics, Tóth B., Hegedűs (Orbán, Rozmán), Vajda, Králler (Kovács I.), Szabó Z., Hompasz, Németh R. (Takács).

Ják: Biró – Iszak B., Máté, Hazafi, Tóta R., Svob, Vizserálek, Kovács G., Kiss G., Bauer (Szládovics), Tóta Á.

Gólszerző: Máté.

A hazaiak rúgtak négy kapufát, kihagytak számtalan helyzetet, míg a vendégek egy jól eltalált távoli lövéssel elvitték a három pontot. Katasztrofális helyzetkihasználása miatt kapott ki a házigazda.

Club Walnut-Nádasd–Felsőcsatár 7-0 (3-0). – Nádasd, 150 néző, v.: Busi L.

Nádasd: BABOS – Varga K., PÁLMAI, URBÁN, Meskó E., MESKÓ M. (Somogyi), TUBOLY, Szakály (Szabó Z.), DOKTOR, Cservék, Horváth A.

Felsőcsatár: Szabó C. – Gerencsér, Csoknyai, Veres (Virág), Simon (Kulics), Kopácsi, Krancz, Laki, Schmalzl, Böhm, Horváth L.

Gólszerzők: Tuboly (2), Doktor, Urbán, Horváth A., Meskó M., Cservék.

Látványos játékkal, szép akciógólokkal megérdemelten nyert a házigazda.

Szarvaskend–Szentpéterfa 4-0 (1-0). – Szarvaskend, 180 néző, vezette: Horváth P.

Szarvaskend: Esztergályos – Tóth G., TÓTH A., Görcsi (Szabó D.), Jóna, Németh T. (Németh B.), Csenterics (Nagy Á.), FÖLDES, SMOLCZER (Nagy Á.), Kunovics (Vilics), Kopfer.

Szentpéterfa: Kajáry – Török (Wágner M.), Kovács B. (Mersits), Gaál Á. (Baranyai), Wágner R. (Keringer), Garger, Gaál R., Wágner Sz., Jurasits, Hoós, Frányi.

Gólszerzők: Nagy Á., Tóth G., Németh T., Görcsi.

Kiállítva: Frányi (58., Szentpéterfa), Wágner Sz. (56., Szentpéterfa).

A szépszámú nézősereg előtt zajló mérkőzésen a hazaiak megérdemelten nyertek a mezőnyben jól játszó, de kapura veszélytelen vendégek ellen – igaz a gólarány kissé túlzott. A mérkőzés alakulása nem indokolta a sok sárga lapot és a két kiállítást.

Viszák–Csákánydoroszló 1-2 (0-0). – Viszák, vezette: Németh B.

Viszák: Szabó Gy. – Agg, Moór, Biczó, Pethő, Somodi, Németh D., Szabó I., Barbalics (Németh I.), Lendl, Sütheő.

Csákánydoroszló: Baba – Farkas N., Horváth D., Kardos (Csillag), Danyi (Veidinger), Szakály, Biczó, Molnár A. (Pintér), Meskó, Horváth M. (Doktor), Horváth D.

Gólszerzők: Somodi, ill. Biczó, Horváth M.KA, TG

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában