Halász Bence – Az év magyar atlétája

Már eddig is komoly eredménylistával rendelkezett Halász Bence; volt már ifjúsági olimpián ezüstérmes, a junior korosztályban világ- és Európa-bajnok is, 2017-ben az U23-asok között is szerzett Európa-bajnoki címet. Idén újabb szintet lépett, nyakába akasztották élete első felnőtt Eb-medálját, egy bronzot, Európát képviselhette a Kontinentális Kupán, harmadik lett a Nemzetközi Atlétikai Szövetség kalapácsvető-verseny­sorozatában is. A magyar szövetség a mindössze 21 éves fiatalembert választotta meg a 2018-as év férfi atlétájának.

Mintha ma lett volna; a szupertehetséges fiú 2012-ben, alig 14 évesen a Szombathelyi Dobó SE-hez érkezett a Bács-Kiskun megyei Jánoshalmáról – súlylökőként és diszkoszvetőként. Németh László és Németh Zsolt itt adott a kezébe kalapácsot. Töretlenül fejlődik, idén odaért a világelitbe. Vajon így is tervezte?

– Egyetlen – igaz, nagyon nagy – álmom volt, amikor i­dekerültem, hogy olimpiai baj­nok legyek. És ez most sem változott – mondta Halász Bence. – Az Eb-bronz és a többi idei eredmény, az év atlétája cím állomások, amelyek jelzik, hogy jó úton járok. De nyilván még nagyon sok van hátra, míg elérek a célomig. Tény, hogy ez az év nagyon sikeres volt. Még akkor is, ha egy-egy versenyen, még az Eb-n is lehetett volna jobban versenyezni, talán előrébb is végezni. Férfi kalapácsvetésben a 21 év nagyon fiatalnak számít. Igaz, a világcsúcstartó Jurij Szedih ennyi idősen szerezte az első olimpiai bajnoki címét 1976-ban, de ha a métereket nézzük, a felnőtt világversenyes érmesek közül eddig csak hárman voltak – a finn Karjalainen (80,54), a most már fehérorosz Asztapkovics (79,98) és az orosz Litvinov (79,82), akik 21 évesen nagyobbat tudtak nálam dobni.

– Most 79,57 méter az egyéni csúcsod.

– Már tavaly is a 7,26 kilós kalapács volt a versenyszerem, de hozzá kellett szokni, beleerősödni, a technikát is hozzácsiszolni. Úgy érzem, ebben az évben egy masszává érett az egész. Sokkal több volt edzéseken is a jó dobás, mint a rontott, de sokkal minőségibbek voltak a versenyeim is. Az egyéni csúcsom nem egészen egy métert javult csak, de a versenyátlagom sokkal-sokkal jobb a tavalyinál. Egy jó átlagból persze, hogy magabiztosabb lehettem az Eb-n is. Mindenesetre szeretném a 79,57-et jócskán megjavítani. Azt mondom, mint tavaly ilyenkor: legyen az egyéni csúcsom az az alap, amit többször is meg tudok dobni. Hátha abból kicsúszik akár egy 81 méter feletti dobás is.

– Hogyan alakulhat a világranglista élmezőnye jövőre?

– Kicsit összesűrűsödik a mezőny, többen vannak olyanok, köztük én is, akik tényleg tudnak 78-80 métert dobni. A két lengyel az idei teljesítményük alapján utolérhető, de nyilván arra is kell gondolni, hogy Fajdeknek egy kicsit rosszabb éve volt, Nowickinek egy kicsit jobb. Ha mindketten elkapják a fonalat, megint nagyobb különbséggel előzik meg a mezőnyt. Nagyon várom már, hogy visszatérhessen Pars Krisztián. Ő volt a legjobb edzőpartnerem, nagyon jól tudtunk együtt dolgozni.

– Úgy képzelem, sok változást hozhatott az életedben, talán az életmódodban is ez az év. Tényező lettél a világelitben, az eredményekkel komoly pénzdíjak is jártak.

– Nagyon örülök, hogy bekerültem a nemzetközi vérkeringésbe. Ez a dobópályán nem jelent változást, eddig is profiként álltam a munkához, a versenyekhez. A Magyar Olimpiai Bizottság megkönnyítette az életemet azzal, hogy most már autóval járhatok. Más gyökeres változás nem történt. Természetesen próbálkozom a szüleimnek meg­hálálni az áldozatot, amit értem hoztak. De igazából az eredményeim teszik boldoggá őket. Meg az, ha látják, hogy én is örülök.

– Már újra munkában van a dobócsoport. Milyen volt újra kezdeni?

– A szünet hosszabb volt egy kicsivel a szokásosnál, mert a szezon is hosszabb volt az előző évinél, jövőre pedig csak szeptember végén lesz a világbajnokság. A pihenő alatt majdnem tíz kilót vesztettem a testsúlyomból, az izmaim lesorvadtak. De már érzem, hogy jön vissza az erőm. A testemet könnyen rá tudtam venni a munkára, de lelkileg nehezebb volt újrakezdeni. Mert nagyon jólesett, hogy nem kellett nap mint nap annyi mindent csinálni. Az egyetemről hazamentem, és úgy élhettem az életemet, mint egy rendes iskolás.

– Négy éve, az ifjúsági olimpia után azt mondtad, a 2020-as „nagy” olimpián már mindenképpen ott szeretnél lenni.

– Nem akarom elkiabálni, de ha minden így marad, a tokiói részvételem biztosnak tűnik. Ezért most már azt mondom, nemcsak ott lenni szeretnék, hanem dobogóra is állni. De addig még lesznek nagy versenyek. Legközelebb 2019 júliusában az U23-as Európa-bajnokság, az utolsó korosztályos világversenyem, természetesen címvédésre készülök. Utána ősszel a katari felnőtt vb, ahol bizony szintén szeretnék érmes lenni. A távolabbi célokról annyit: nagyon örülök, hogy Budapest rendezheti a 2023-as világbajnokságot. Úgy gondolom, minden sportolónak a legnagyobb álma, hogy hazai közönség előtt mutathassa meg magát. Ott már a dobogó legtetején szeretnék állni. Akkor már 26 éves, érett kalapácsvető leszek.