HALADÁS

2018.12.05. 20:43

Szombathelyi kupagyőzelem

A legjobb 16 közé jutott a labdarúgó Magyar Kupában a Haladás, miután két góllal verte NB III-as ellenfelét.

Pum András

Iváncsa KSE–Szombathelyi Haladás 2-4 (0-3). – Iváncsa, 400 néző, labdarúgó Magyar Kupa-mérkőzés a 16 közé jutásért, vezette: Zierkelbach. Haladás: Gyurján – Schimmer, Kolcák, BENES, Németh Milán – Funsho (Rácz, 72.), Jagodics (Kovács L., 63.), JANCSÓ, Halmosi – Rabusic (Kovalovszki, 85.), GRUMICS. Edző: Horváth Ferenc. Az elmúlt két évben a szombathelyiek egyaránt harmadosztályú ellenfelek ellen búcsúztak, volt okuk tehát az óvatosságra NB III-as riválisuk ellen. Jól kezdték a mecscset a vasiak, a 9. percben Grumics 23 méteres szabadrúgása a jobb sarokban landolt. Vezetésük után is fölényben futballoztak a vasiak, szűk félóra elteltével Jagodics 26 méterről kilőtte a bal felső sarkot, majd a 32. percben Funsho jobb oldali beadását értékesítette Grumics (0-3). Szünet után gyorsan szépítettek és átvették az irányítást a Fejér megyeiek.

A szerb–magyar Miroszlav Grumics két gólt szerzett
Fotó: Unger Tamás

A vasiak védekeztek, de egy hazai fejesgól után már csak egyetlen találattal vezettek. A 83. percben aztán Halmosi bal oldali szöglete után Benes tíz méterről a jobb sarokba bombázott (2-4). Eldőlt a meccs, a hátralévő időben a vendégek újabb gólokat szerezhettek volna. Gólszerzők: Büki (53.), Pribék (79.), illetve Grumics 2 (9., 32.), Jagodics (29.), Benes (83.). Horváth Ferenc: – Egészen 3-0-ig sima volt a meccs, aztán a hazaiak szépítése után – csakúgy, mint a bajnokikon – görcsössé váltunk, nem mertünk futballozni, visszaálltunk, így kaptunk még egy gólt. Szerencsére hamar jött a válaszunk, és a hajrában még három-négy helyzetünk is volt. Nagyon örülök a továbbjutásnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában