Kosárlabda

2019.01.04. 21:44

Falco KC–Sopron szomszédvári csata

Az NB I-es kosárbajnokság 14. – idei első – fordulójában szombaton 18 órakor a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely a szomszédvár Sopront fogadja.

Tóth Gábor

Govens készen áll a bevetésre Fotó: Unger Tamás

A Sopron remekül kezdte a 2018/2019-es szezont, az első fordulóban például a vendég Falcót verte 86-77-re. A folytatásban is sok szép győzelmet aratott, ám az utóbbi hetekben megtörni látszik a lendülete. A tavalyi esztendőt például két vereséggel, a Szeged elleni idegenbeli (96-89) és az Alba elleni hazai (70-80) fiaskóval zárta. Az is érdekes, hogy Sopron idegenben nemigen vitézkedik, csupán a TF vendégeként nyert. A Falco ellenkező utat járt be, a döcögős kezdés után ugyanis egyre meggyőzőbben teljesít – a Sopron elleni meccset már a tabella harmadik helyéről várja. A tavalyi esztendőt a TF elleni könnyed hazai (91-48) és a Szeged elleni harcos idegenbeli (77-85) győzelemmel zárta. Ráadásul a sárga-feketék hazai pályán még nem hibáztak bajnokit. Egyébként mozgalmas napok vannak a Falco mögött, visszatért ugyanis a csapathoz a korábbi közönségkedvenc Govens Darrin – aki komoly erősítést jelenthet. Távozott viszont az alapembernek számító, ám a tavalyinál azért gyengébb teljesítményt nyújtó Julian Norfleet.

Govens készen áll a bevetésre Fotó: Unger Tamás

– Örülök, hogy hazatérhettem, nekem a Falco a második otthonom, pályafutásom során Szombathelyen éreztem magam a legjobban – fogalmazott a honosított amerikai-magyar válogatott irányító, a 31. születésnapját éppen a Sopron elleni meccs napján betöltő Govens Darrin. – Az elmúlt hetekben keveset játszottam, de igyekszem minél előbb utolérni magam, próbálok gyorsan beilleszkedni a Falco rendszerébe, készen állok a munkára, a játékra. A Sopron ellen szeretnék hasznosan kosárlabdázni, szeretném diadalhoz segíteni a csapatomat – győzelemmel, a szurkolókkal közösen szeretném ünnepelni a születésnapomat. Ismerem a magyar mezőnyt, kiemelt figyelemmel követtem ősszel a Falco mérkőzéseit. Tudom, hogy jó csapatunk van, nem lehet más a célunk, mint hogy minden edzésen, minden mérkőzésen a legjobbunkat nyújtsuk – és megpróbáljuk megnyerni a bajnokságot!

– A Sopron minőségi, ütőképes csapat, nem felejtettük el, hogy az első fordulóban milyen könnyedén lépett át rajtunk – kezdte az esélylatolgatást Gasper Okorn, a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely mestere. – Az utóbbi időszak meccsei ugyan nem a legjobban sikerültek ellenfelünknek, de ez nem téveszt meg minket. A Sopron Warner és Lemar személyében két extra dobót vonultat fel. Gordon pedig a bajnokság egyik kellemes meglepetése – nagyon kiegyensúlyozott teljesítményre képes. De ott van még Lawrence, Takács és Wiggins is, akik, ha elkapják a fonalat, bizony tudnak kellemetlenséget okozni. Figyelnünk kell a védekezésre, támadásban pedig az előző hetekben mutatottnál pontosabb játékot várok el. Kemény, harcos mérkőzésre, jó iramra számítok – és természetesen szeretnénk győzni. Govens szerencsére néhány napot már edzett velünk, tapasztalt, jó játékos, gyorsan be fog illeszkedni. Sajnálom, hogy Norfleetnak távoznia kellett. Nem volt könnyű döntés, de szükség volt változtatásra – Govens komoly lökést adhat a csapatunknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában