Diákolimpia

2019.01.30. 18:25

Meglepő NLG-ezüst – A szombathelyi kosárcsapat várakozáson felül teljesített

Meglepetés-ezüstérmet szerzett a Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium fiúcsapata az V–VI. korcsoportos kosárlabda-diákolimpia országos döntőjében.

Horváth Erika

Legutóbb 2016-ban jutott országos döntőbe az NLG fiú kosárcsapata. Két év szünet után az iskola azóta kicserélődött gárdája újra ott lehetett a legjobb nyolc között. Nem kezdődött jól a kecskeméti torna a szombathelyiek számára, hiszen első csoportmeccsükön a szolnoki Széchenyi gimnázium csapatától 18 pontos vereséget szenvedtek. De innentől nagy menetelésbe kezdtek: egy 20-assal legyőzték a pécsi Miroslav gimnázium gárdáját, majd 16 pontot vertek a kecskeméti Bolyaira. Csoportmásodikként jutottak az elődöntőbe, ahol a másik csoport győztese, a debreceni Tóth Árpád Gimnázium csapata várt rájuk.

Óriási fegyvertény a szombathelyiek győzelme, ráadásul 26 pontos vereséget mértek a nagy riválisra. Így már a döntőben tudhatták magukat – ahol ismét találkoztak a szolnokiakkal, akiktől kikaptak a csoportkörben. Ezúttal is a Szolnok volt a jobb, de ez nem jelentett kudarcot. Hiszen az ezüstérem is minden várakozást felülmúlt. Az NLG csapatából Sövegjártó Ábel bekerült a torna All Star-csapatába.

Az ezüstérmes csapat. Állnak (balról): Németh Attila testnevelő tanár, Sipos Mátyás, Verasztó Péter, Sövegjártó Ábel, Pásztor Mátyás, Nagy Bernát, Varga Gergő, Váradiné Szarka Ildikó testnevelő, edző. Elöl: Horváth Marcell, Bakon Csanád, Poór Gergő, Fritz Krisztián, Major Soma, Gosztola Gábor
Fotó: MDSZ

Csoportmérkőzések:

Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium–Széchenyi, Szolnok 55-73 (18-22, 9-18, 9-15, 19-18).

NLG: Bakon 6/6, Fritz, Gosztola, Horváth M. 4, Major 4, Nagy B., Pásztor 4/3, Poór, Sipos 7, Sövegjártó 4, Varga G. 10, Verasztó 16/6. Testnevelő, edző: Váradiné Szarka Ildikó, Németh Attila, Svajda Gábor.

Miroslav, Pécs–NLG 72-92 (25-26, 17-15, 19-23, 13-28).

NLG: Bakon 18/12, Fritz, Gosztola, Horváth M. 8, Major 4, Nagy B., Pásztor 12, Poór, Sipos 10/3, Sövegjártó 17/6, Varga G., Verasztó 23/12.

NLG–Bolyai, Kecskemét 77-61 (25-17, 12-16, 24-17,16-1).

NLG: Bakon 14/12, Fritz), Gosztola, Horváth M. 3, Major 2, Nagy B., Pásztor 13, Poór, Sipos 10/3, Sövegjártó 16/3, Varga G. 2, Verasztó 17/12.

Elődöntő:

Tóth Árpád, Debrecen–NLG 51-77 (13-26, 16-13, 13-18, 9-20).

NLG: Bakon 19/15, Fritz, Gosztola, Horváth M. 7, Major, Nagy B., Pásztor 1, Poór, Sipos 4, Sövegjártó 19/12, Varga G. 6/6, Verasztó 21/12.

Döntő:

NLG–Széchenyi, Szolnok 59-71 (14-12, 7-18, 19-20, 19-21).

NLG: Bakon 3/3, Fritz, Gosztola 2, Horváth M. 5, Major, Nagy B., Pásztor 9, Poór, Sipos 13/6, Sövegjártó 12/6, Varga G., Verasztó 15/6.

– Senki sem várta a csapattól ezt az eredményt, de fantasztikus hozzáállással, csapatmunkával, maximális teljesítményt nyújtva sikerült megszerezni az ezüstérmet – kezdte értékelését az NLG csapatának felkészítő testnevelője, edzője, Váradiné Szarka Ildikó. – Keretbe foglaltuk a szereplésünket. A Szolnok fizikálisan erősebb játékosokból állt, nem érdemtelenül nyerte meg az aranyat. A csoportmeccsen még könnyebben győzött ellenünk, de a mi csapatunknak fokozatosan javult a teljesítménye. A nagyon erős Debrecen elleni elődöntőben álomszerűen játszottak a fiúk. A döntőben is remekeltek, egyáltalán nem voltak alárendelt szerepben, csak a fizikai fölényt nem sikerült ellensúlyozni. Az ezüst értékét növeli, hogy a csapatunk fiatal, a játékosok többsége jövőre is játszhat. Köszönjük a nevelőegyesületek munkáját!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában