28 csapat vett részt

2019.01.09. 19:36

Négy napig kispályáztak Bükön

Nagy közönségsikert aratott, minőségi mérkőzéseket, nagy csatákat hozott a 6. Tutto Bene Scarpe Kupa országos teremlabdarúgó-torna.

Tóth Gábor

Halmos Máté jó formában játszott, a torna gólkirálya lett

Fotó: Unger Tamás

A Kovács Zoltán által rendezett hagyományos, nagy népszerűségnek örvendő négynapos erőpróba 28 csapat részvételével kezdődött (5+1 fő, 1x18 perc, 5x2 méteres kapu). Roppant erős mezőny jött össze, érkeztek csapatok például Miskolcról, Keszthelyről, Győrből és Sopronból is. És természetesen ahogyan ilyenkor lenni szokott, születtek meglepetések is. A címvédő Csikar Csárda és Panzió Kőszeg már az első csoportkör után búcsúzni kényszerült, de a második csoportkör jelentette a végállomást az egyaránt végső győzelemre is esélyesnek tartott Petrovics Apartmanház Bük és a Pepe Team számára.

Az egyenes kieséses szakasz a negyeddöntőkkel kezdődött. Gólesőt láthatott a közönség. Az elődöntőben mindkét csata döntetlennel végződött a rendes játékidőben, a finálé ugyancsak büntetőkkel dőlt el. A győztes miskolci alakulat minőségi futsaljátékosokkal (Tóth Gyula, Harnisch Ákos, Fekete Viktor), válogatott strandlabdarúgókkal, volt NB I-es játékosokkal (Spitzmüller István) érkezett a büki tornára. Szombaton és vasárnap már telt ház előtt, remek hangulatban léptek pályára a csapatok.

Halmos Máté jó formában játszott, a torna gólkirálya lett
Fotó: Unger Tamás

Eredmények, negyeddöntő: Lara Autókozmetika-FC Buntstift–Gépágyú 5-1, Goldwin Pluss-Cservy STC–Lap Land 5-2, Futer Tűzifa–Colonia 4-0, Atrium Cafe-Black Jack Pub–Villámszervíz 1-0. Elődöntő: Lara Autókozmetika-FC Buntstift–Goldwin Pluss-Cservy STC 0-0 – hosszabbítás után 0-0 – büntetőkkel 3-2, Futer Tűzifa–Atrium Cafe-Black Jack Pub 0-0 – hosszabbítás után 3-0. Bronzmérkőzés: Lara Autókozmetika-FC Buntstift–Atrium Cafe-Black Jack Pub 5-2. Döntő: Goldwin Pluss-Cservy STC–Futer Tűzifa 1-1 – hosszabbítás után 2-2 – büntetőkkel 4-3.

6. Tutto Bene Scarpe Kupa, végeredmény: 1. Goldwin Pluss-Cservy STC (Miskolc), 2. Futer Tűzifa (Celldömölk), 3. Lara Autókozmetika – FC Buntstift (Szombathely), 4. Atrium Cafe-Black Jack Pub (Szombathely).

Különdíjak, gólkirály: Halmos Máté (Lara Autókozmetika-FC Buntstift). Legjobb kapus: Sánta Roland (Futer Tűzifa). Legjobb mezőnyjátékos: Rutai Balázs (Goldwin Pluss-Cservy STC). Legjobb fiatal játékos (1996. 01. 01. után született): Iszák Dominik (Goldwin Pluss-Cservy STC). Legtovább jutó nem kiemelt csapat: Gépágyú (Keszthely). Az örökranglista éllovasa: Futer Tűzifa. A torna legszebb gólja: Varga Attila. All Star Team (5+1): Sánta Roland – Horváth Detre, Máthé András, Rutai Balázs, Halmos Máté, Csire Ádám.

Jövőre pedig természetesen jöhet a 7. kiírás!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában