Kosárlabda

2019.02.07. 20:37

Csatározás a döntőkért – Felsőházban a Körmend U18-as és a Falco U16-os csapata

A fiú kiemelt kosárlabda-bajnokságokban az AKMÉ Körmendi Törpördögök az U18-as, a Szombathelyi Sportiskola KA az U16-os korosztályban szerepelhet a felsőházi rájátszásban.

Horváth Erika

Takács Kristóf a Törpördögök junior csapatának oszlopos tagja már a felnőtt, NB I-es együttesben is kapott szerepet

Fotó: Szendi Péter

Már tavaly ősszel megkezdődtek a kosárlabda utánpótlás-bajnokságok; a juniorok és a kadetek már a rájátszásnál tartanak, a serdülők túl vannak az országos főtábla második fordulóján is. A cél a nyolccsapatos országos döntőkbe jutás.

A kiemelt, U18-as, juniorbajnokságban két Vas megyei csapat szerepel. Az alapszakasz nyugati csoportjában Kocsis Tamás együttese, az AKMÉ Körmendi Törpördögök nyolc győzelmet és hat vereséget gyűjtött, ezzel a negyedik helyen zárt, és az előtte végző három csapattal, az Alba Fehérvárral, a Vasassal és a Péccsel bejutott a felsőházi rájátszásba, ahol a keleti csoport 1–4. helyezettjeivel is kell oda-visszavágót játszani. A keleti csoportban első Szolnokot hazai pályán 88-74-re sikerült legyőzni, de második Bp. Honvéd otthonában 105-85-re kikaptak a piros-feketék.

Vasárnap (17.00) a Debrecen lesz a vendégük. A Falco-Vulcano Energia KC Szombathely juniorcsapata lecsúszott a felsőházról, miután ötödik lett a nyugati csoportban hat győzelmével és nyolc vereségével. De a Svajda Gábor és Gábor Máté vezette együttes sem vesztette el az esélyét az országos döntőbe jutásra. Az alsóházi rájátszás nyugati csoportjában eddigi három meccsét megnyerte, a Kaposvárt itthon 68-55-re, az Újpestet és a Sopront idegenben verte, előbbit 58-55-re, utóbbit 92-75-re. Ha a Falcónak az alsóházban sikerül az 1–2. helyen végezni – most a nyugati négyes első helyén állnak –, akkor játszhatnak a felsőház 7. vagy 8. helyezettje ellen az országos döntőért.

Takács Kristóf a Törpördögök junior csapatának oszlopos tagja már a felnőtt, NB I-es együttesben is kapott szerepet
Fotó: Szendi Péter

A juniorokéhoz hasonló a szisztéma a kadetek, az U16-osok bajnokságában is. Itt a vasiak közül az alapszakaszban a Szombathelyi Sportiskola KA (edzők: Simon Bence, Hollósy Tibor) szerepelt jobban, tíz győzelemmel és négy vereséggel másodikként jutott a felsőházba. Az AKMÉ Körmendi Törpördögök (edzők: Szalai János, Kocsis Tamás) ötödikként lecsúszott az alsóházba. Három ponton múlott. Ugyanúgy nyolc győzelme és hat veresége van a Rába-partiaknak, mint a harmadik ZTE-nek és a negyedik Kaposvárnak. Utolsó alapszakaszmeccsükön Zalaegerszegen még egy hétpontos vereség továbbjutást ért volna – de tíz lett belőle (84-74). Az U16-os korosztályban jövő héten kezdődik rájátszás, egyelőre a felsőházban.

A serdülőknek (U14) – ahogy eddig is – merőben más a versenyrendszerük. Nincs kiemelés a korábbi szereplések alapján, hanem minden csapat egy szintről, területi selejtezőkkel kezdi meg a csatározást. A négy területi alapszakasz-forduló (tornák) után – ahol még négy Vas megyei csapat (SzoSI A, SzoSI B, Körmendi Törpördögök és Ifjú Sólymok) volt versenyben –, a Szombathelyi Sportiskola A gárdája (edzők: Váradiné Szarka Ildikó, Bíró Dorottya, Bakon Csaba) és a Körmend (edző: Érsek István) jutott fel a legjobb 32-t tömörítő országos főtáblára.

A régióból hét csapat léphetett tovább, a szombathelyiek a negyedik, a körmendiek az ötödik pozícióban végeztek. Az országos főtáblán hat forduló után derül ki, mely nyolc csapat vehet részt az országos döntőben. Az első kettőn már túl vannak a csapatok. A SzoSI áll jobban, hiszen a hazai környezetben rendezett négyes tornáját megnyerte, az elmúlt hétvégén pedig Székesfehérváron második lett a ZTE mögött. Még egy – nyugati régiós csapatokból álló – tornán kell hasonlóan sikeresen szerepelnie ahhoz, hogy az országos felsőházba, a legjobb 16 közé jusson. A Körmend az első, hazai tornáján második, Budapesten negyedik lett, így már csak minimális esélye van a felsőházra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában