Vasárnapi jégkarnevál

2019.02.15. 19:57

Színes program várja az érdeklődőket a műjégpályán

Vasárnap a 31. jégkarneválnak és a „meztelen” korcsolyázásnak ad otthont a városi műjégpálya.

Tóth Gábor

A szervezők – Szombathelyi Szabadidősport Szövetség, Vas Megyei Sportági Szakszövetségek Tanácsa, SZOVA Zrt. – vasárnap 9.30- tól 13 óráig, valamint 14 órától 19.30-ig várják a korcsolyasport kedvelőit a városi műjégpályára. A programban rengeteg jeges sportág szerepel, mint például jégteke, gyorskorcsolya, műkorcsolya, fakutyaverseny, akrobatikus korcsolyázás. De idén nem csak a korcsolyázókra gondoltak a rendezők, így íjászatban, célba dobásban, kapura rúgásban, dartsban és petanque-ban is kipróbálhatják tudásukat az érdeklődők. Továbbá a délelőtti programban 10 órakor a „Fesztivál kocogásra” hívják a futás kedvelőit, míg délután az erős emberek adnak randevút egymásnak Gadó András szervezésében. A délután folyamán egészségfejlesztési iroda működik majd az öltözőben, ahol InBody testösszetétel-mérés mellett pszichológus, gyógytornász, dietetikus tart előadást, ad tanácsokat. A jelmezes felvonulást követően az országban egyedülálló fürdőruhás korcsolyázás sem maradhat el, majd következik a jégdiszkó, sötétedéskor pedig tűzijátékban gyönyörködhetnek a korcsolyázók. A napot 20 órától a Szombathelyi Pingvinek barátságos jégkorongmeccse zárja. A jégkarnevált 14.30-kor dr. Hende Csaba, az Országgyűlés alelnöke nyitja meg, majd a Westside táncosai tartanak bemutatót. Műsorvezető – ahogy azt már 32 éve az mindenki megszokhatta – Varga Jenő lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában