országos bajnokság

2019.02.12. 18:34

Wittmann Kristóf megvédte címét

Megvédte címét az U23-as szabadfogású birkózók országos bajnokságán Wittmann Kristóf, a Haladás VSE korosztályos válogatottja.

Horváth Erika

Wittmann Kristóf a bajnoki győzelem után edzőjével, Veréb Istvánnal

Fotó: Haladás VSE

A korosztály idei világversenyeire, a márciusi, újvidéki Európa-, és az októberi, budapesti világbajnokságra is válogatóztak az U23-as szabadfogású birkózók az elmúlt hétvégi, pécsi országos bajnokságon. A Haladás VSE versenyzője, Wittmann Kristóf a 97 kg-ban címvédőként érkezett. Hármas csoportjában egy könnyebb és egy nehezebb mérkőzést vívott. A szegedi Micziczet technikai tussal verte, majd egy nagyon szoros, az utolsó pillanatig nyílt csatát vívott az érdi Véghgel.

Végül sikerült megúsznia a mögékerülést és megőriznie előnyét a szombathelyi versenyzőnek, így 3-1-re a ő nyert. Következhetett az elődöntő, csoportgyőztesként a másik csoport másodikjával, egy szintén érdi versenyzővel, Varga Dániellel. Másfél percnyi birkózás után 10-0-s technikai tussal nyert Wittmann. A fináléban ugyanaz a Végh Artúr volt az ellenfele, aki úgy megizzasztotta a csoportmeccsen.

Wittmann Kristóf a bajnoki győzelem után edzőjével, Veréb Istvánnal
Fotó: Haladás VSE

Ezúttal – betartva az edzői taktikai utasításokat – jó birkózással egy újabb 10-0-s technikai tust könyvelhetett el Veréb István tanítványa. No és az ötödik korosztályos magyar bajnoki címét (amelyből hármat juniorként, immár a másodikat U23-asként szerezte). Ráadásként a 97 kilós súlycsoportban ő lehet mindkét idei U23-as világverseny magyar indulója. Legutóbb 2016-ban képviselte Magyarországot – három világversenyen is. A junior vb-n bronzérmes, az Eb-n ötödik, az egyetemi vb-n pedig hetedik lett.

Az U23-as országos bajnokságon még két ötödik helyezése is lett a HVSE-nek a 86 kilós Gáspár Tamás és a 97 kilós Török Szilveszter révén.

Legközelebb szombaton lépnek szőnyegre a zöld-fehérek birkózói az év első felnőtt válogatóversenyén. Wittmann Kristóf – akit edzője nemcsak versenyzőként, hanem emberi értékeiért is példás jelzővel illet – nem tart a társaival, mert jól megérdemelt gépészmérnöki diplomáját veheti át az ELTE Savaria Egyetemi Központ diplomaosztó ünnepségén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában