Újabb győzelemre készülnek a zöld-fehérek

2019.03.08. 19:10

Az Újpestet fogadja a Haladás csapata

A labdarúgó NB I. 24. fordulójában szombaton 17 órakor a Szombathelyi Haladás az Újpestet fogadja.

Pum András

A tősgyökeres szombathelyi Rácz Barnabás tavasszal már nem a Haladás, hanem az Újpest sikeréért hajt

Fotó: Unger Tamás

Hosszú idő után ízlelhette meg újra bajnoki mérkőzésen a sereghajtó Szombathelyi Haladás a győzelem ízét. A zöld-fehérek a múlt szombati, Budapest Honvéd elleni idegenbeli 3-1-es sikert megelőzően november 11-én nyertek utoljára: akkor az FTC-t verték 1-0-ra Szombathelyen. A vasiak győzelmének és a Diósgyőr, valamint Kisvárda múlt szombati vereségének köszönhetően Jagodicsék hátránya 14-ről 11 pontra csökkent a bennmaradást jelentő tizedik helytől – ami így is nagyon-nagyon sok. Mindenesetre legutóbbi sikerüknek köszönhetően a Haladás-játékosok legalább visszaigazolást nyertek arról, hogy a tavaszi jó játék eredményességgel is párosul. Ami a harmadik helyen álló Újpestet illeti, a lila-fehérek tavasszal remekül szerepelnek, még veretlenek. Hazai környezetben az FTC-vel 1-1-re végeztek, a Diósgyőrt 5-0-ra verték, az elmúlt fordulóban pedig gól nélküli döntetlent játszottak az MTK-val. Idegenben szintén 0-0-val zártak Debrecenben és 1-0-ra nyertek Felcsúton.

– Egy győztes meccs után mindig jobb a hangulat az edzéseken, de mindannyian tudjuk, hogy nagyon messze van még az út vége – mondta Horváth Ferenc, a Haladás edzője. – Éppen ezért nem számolgatunk, csakis és kizárólag a következő meccset akarjuk megnyerni – jelen esetben a szombatit. Ami az Újpestet illeti, egy nagyon jó, képzett játékosokból álló, tervszerűen felépített együttes lesz az ellenfelünk, amely csapatként is erős, egységes. Az újpestiek idén még nem kaptak ki – ősszel is már régen – nagyon nehéz dolgunk lesz tehát. Bosnjak Predrag, Priskin Tamás, Jagodics Márk, Gyurján Márton változatlanul sérült.

Összeállítás: Király – Habovda, Saláta, Tamás, Németh Milán – Dausvili, Golodiuk, Ivanov, Ofosu – Rui Pedro, Gaál.

A tősgyökeres szombathelyi Rácz Barnabás tavasszal már nem a Haladás, hanem az Újpest sikeréért hajt
Fotó: Unger Tamás

– Jól érzem magam Újpesten, rendszeres játéklehetőséget kapok és csapat is jól szerepel – mondta a télen Szombathelyről Újpestre szerződött Rácz Barnabás. – A beilleszkedéssel sincs probléma, befogadtak a srácok. A gólok, gólpasszok viszont hiányoznak a játékomból – ezeken javítanom kell. A saját teljesítményemet nem az én tisztem megítélni, ez a szakmai stáb dolga. Ami a szombati bajnokit illeti, ugyanúgy készülök, mint bármelyik más, soron következő meccsre – de természetesen tudom, hogy egy különleges meccs lesz. Furcsa lesz ellenfélként pályára lépni a Haladás Stadionban, de ezt az érzést félre kell tennem, az Újpest játékosa vagyok, csapatom céljaiért küzdök. A héten nem beszéltem volt csapattársaimmal, és ők sem kerestek annyiszor, mint korábban, majd meccs után beszélünk. Azon nem gondolkodtam, hogyan fogadnak a Hali-szurkolók, a meccsre koncentrálok, nem az esetleges reakciókra. Amikor Szombathelyen futballoztam, jó viszonyt ápoltam a drukkerekkel.

A stadion pénztárai tíz órakor nyitnak. A mérkőzésről a vaol.hu oldalon élő közvetítést olvashatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában