X. Kárpát-medencei Egyetemek Kupája

2019.03.21. 18:41

KEK ELTE-SEK-érmekkel

Két első és egy második hely fűződik az ELTE-SEK asztaliteniszezőinek nevéhez a X. Kárpát-medencei Egyetemek Kupáján (KEK).

Horváth Erika

Elöl az ELTE-SEK érmesei. Balról: Földes András, Jakus Tamás, Nagy Réka és párostársa, Ihász Máté

Fotó: BEAC

A X. Kárpát-medencei Egyetemek Kupáján került először a programba az asztalitenisz az e-sporttal együtt a hagyományosan megrendezett futsal-, röplabda-, kosárlabdatornák mellett. Összesen közel ezer egyetemista versengett az ELTE és BEAC közös rendezvényén, érkeztek csapatok Erdélyből, a Vajdaságból, Kárpátaljáról és a Felvidékről is. Nem túl nagy létszámmal, de jó hangulatban pörgött az asztalitenisz-verseny, amelyen az ELTE-SEK versenyzői is indultak.

Elöl az ELTE-SEK érmesei. Balról: Földes András, Jakus Tamás, Nagy Réka és párostársa, Ihász Máté
Fotó: BEAC

A hat páros körmérkőzéséből a Vas megyei, bár különböző intézményeket képviselő Nagy Réka (ELTE-SEK) és Ihász Máté (Pannon Egyetem) alkotta duó került ki győztesen, a második helyet pedig az ELTE-SEK kettőse, Földes András és Jakus Tamás szerezte meg. Az egyéni verseny 14 fős volt, a csoportmérkőzések után a negyeddöntők következtek. Jakus Tamás meg sem állt a dobogó legfelső fokáig. A négy közé jutásért az ELTE-s Váczit, az elődöntőben a TE-s Bencsiket verte 3:0-ra. A fináléban Ihász Mátéval vívott nagy csatát: 2:0-s vezetést szerzett, de Ihász egyenlített (2:2).A döntő játszmában Jakus Tamás kerekedett felül (3:2), aki így a páros ezüstje mellé egy aranyat is szerzett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában