Kosárlabda

2019.03.04. 19:58

Lengyel vendégek – Körmend–Gliwice elődöntő előtt

Az Egis Körmend kosárcsapata megkezdi a kétmeccses heteket. A szombati idegenbeli bajnoki előtt az Alpok Adria Kupa elődöntőjében szerepelnek a piros-feketék kedden este (18.00).

Tóth Judit

Ferencz Csaba a TF ellen nem játszott, most is kérdéses a szereplése

Fotó: Szendi Péter

A lengyel GTK Gliwice lett az Egis Körmend ellenfele az 2018/2019-es szezonban hat ország 16 csapatával rajtoló Alpok Adria Kupa elődöntőjében. A lengyel együttes a ZTE-t búcsúztatta a nemzetközi sorozatban. Egy darabig úgy állt, hogy az ­egerszegiek lesznek a továbbjutók, hiszen hazai pályán 21 ponttal nyertek a Gliwice ellen (114-93). A visszavágó előtt majdnem biztos volt, hogy a két magyar együttes – a Körmend és a ZTE – csatázik majd az elődöntőben, de a lengyel gárda le tudta dolgozni a nagy hátrányt és hazai pályán kiharcolta a továbbjutást (128-99).

Ferencz Csaba a TF ellen nem játszott, most is kérdéses a szereplése
Fotó: Szendi Péter

A Gliwice meglehetősen érdekes csapat, jelenleg a 11. helyen áll a lengyel bajnokságban. Az aktív támadójátékot helyezi előtérbe, kevesebbet ad a védekezésre, ezt bizonyítja, hogy hazai pályán jól megszórta a ZTE gárdáját. A kedd esti körmendi első találkozón a Körmend célja egy magabiztos győzelem, hogy nyugodtabban utazhasson jövő hét elején Lengyelországba. Ez nem lesz könnyű feladat, mert valószínűleg hiányzókkal is kell számolnia Zollner mesternek. Leyton Hammonds a szombati TF elleni mérkőzésen egy ütközés következtében sérült meg, és bár az orvosi vizsgálatok eredményei negatívak lettek, esélyes, hogy nem kockáztatja a játékot. Ferencz Csaba pedig egy hete a válogatottnál szenvedett belső­térdszalag-húzódást, azóta folyamatosan kezelik a körmendi kapitányt. Bár már edzésbe állt, még nem teljes értékű, az ő játéka is kérdéses az Alpok Adria Kupa soron következő mérkőzésén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában