Súlyemelés

2019.04.14. 22:06

Boros hetedik az Eb-n, Gyürüs nyolcadik

Boros Viktória hetedik lett összetettben a 87 kg-osok súlycsoportjában a súlyemelő Európa-bajnokságon, Gyürüs Barbara a +87-ben nyolcadikként zárt.

Pachnerné Horváth Erika

Befejeződött Georgiában a súlyemelők Európa-bajnoksága. A kilencfős magyar csapatból csak a két férfi versenyzőnek sikerült a mezőny első felében végeznie; a 81 kilóban 26-an indultak, Kmegy Máté a 13., a +109 kilós dr. Nagy Péter a 19-ből a kilencedik helyet szerezte meg.

A nők versenyében ott volt a Haladás VSE két válogatottja, Boros Viktória és Gyürüs Barbara is – mindketten pénteken a B csoportban emelhettek. Márkus Erzsébet tanítványainak nem igazán alakult a versenye az elképzelésük szerint, mindkettejüknek a hatból csak három fogása sikerült, így nem volt esélyük egyéni csúcsot javítani. A 87 kilóban a tavalyi U17-es Eb-n ezüstérmes Boros Viktória a kezdősúlyt, a 82 kg-ot kiszakította, a 86-on viszont kétszer is sikertelenül próbálkozott.

Lökésben megvolt a 98, a 102 nem, de a 103 sikerült. Az összetett 185 kg a hetedik helyre volt elég egy másik magyar, Magát Krisztina mögött, aki 212 kilóval a hatodik lett. Az Európa-bajnoki címet az orosz Paskina 242 kg-mal szerezte meg. A +87 kg-ban a 20 éves Gyürüs Barbara szakításban a 82 és a 85 kilóval is elbírt, a 87-tel azonban már nem. Lökésben 101-gyel indított, a 105, illetve a 106 nem ment. Az összetettbeli 186 kg a nyolcadik helyet érte. A súlycsoport aranyérmét az orosz Kasirina 331 kg-os világcsúccsal szerezte meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában