Ligeti Richárd búcsúzott

2019.04.09. 20:13

Ligeti Dániel és Veréb vigaszágas az Európa-bajnokságon

Mindhárom Haladás-birkózó vereséget szenvedett első mérkőzésén a romániai Európa-bajnokágon, de ifj. Veréb István (92 kg) és Ligeti Dániel (125) a vigaszágon folytathatja a versenyt.

Horváth Erika

Fotó: MTI Fotó: Komka Péter

A birkózó-Eb szabadfogású versenyeinek második napján öt magyar lépett szőnyegre. A 97 kilós Szabó Mihály már vigaszágon próbálkozhatott, de nem járt sikerrel. A keddi selejtezők során a 74 kilóban Antal Dániel, de a három Haladás-birkózó is kikapott az első meccsén.

A 86 kilós súlycsoportban a felnőttválogatottban újonc Ligeti Richárd a két éve Eb-ezüstérmes, tavaly U23-as vb- és Eb-bronzérmes azeri Suleymanovval találkozott. Két percig nem született akció, aztán az azeri második lábra támadása sikeres volt, meg is pörgette a szombathelyi birkózót (0-4). A második három perc elején egy kitolásért járó ponttal növelni tudta előnyét Suleymanov (0-5) – ez is maradt a végeredmény, Ligetinek a védekezés emésztette az erejét, akciót nem tudott indítani.

A 92 kilóban ifj. Veréb István ellenfele a szokottnál szintén egy súlycsoporttal feljebb induló, az élmezőnyhöz tartozó, de eddig felnőtt világverseny dobogóján még nem álló lengyel Baranowski volt. A két birkózó már többször találkozott, eddig mindig a lengyel nyert – ahogy most is. Pedig jól indult; lendületesnek, erőteljesnek tűnt az első percben Veréb, megbillentette és ki is vitte a szőnyegről Baranowskit (1-0). Utána viszont fordult a kocka, már a lengyel látszott erősebbnek, és ezt bizonyította is, ugyanazzal a taktikával háromszor is kitolta a küzdőtérről a magyar birkózót (1-3). A második menet elején feltámadni látszott Veréb, szépített (2-3), de aztán mégis minden maradt a régiben, a lengyel folyton a szőnyeg szélére terelte és ki is tolta a magyar birkózót, egyenként gyűjtögette a pontjait – 2-7-nél ért véget a mérkőzés.

Fotó: MTI Fotó: Komka Péter

A 125 kilóban Ligeti Dániel a világ- és Európa-bajnok, olimpiai bronzérmes Petriashvilivel találkozott. A ragasztások, kötések is jelezték, hogy a három Eb-medállal rendelkező szombathelyi birkózónak a vádlija, a georgiaiak klasszisának a térde nem az igazi. Ligeti csodásan kezdett, egy négy pontot érő dobással – gáncsos szaltóval – ijesztett rá Petriashvilire (4-0). Aki nem sokat tétovázott, két mögékerüléssel egyenlített, majd egy billentéssel fordított is (4-6). Dani küzdött, ahogy bírt, de még egyszer már nem tudta meglepni esélyesebb riválisát, aki zárásként még ki is tolta őt a szőnyegről (4-7).

Innentől a szurkolás következett, hogy a szombathelyiek legyőzői eljussanak a döntőig és vigaszágra segítsék őket. Ligeti Ricsi nem birkózhat tovább az Eb-n, mert csak az elődöntőig ért el az azeri Suleymanov. A bátyja, Dani és ifj. Veréb viszont ott lesz a szerdán magyar idő szerint 10.30-kor rajtoló programban. A 92 kg-ban a lengyel Baranowski óriási csatában 6-5-re fordított a török Bolukbasi elleni elődöntőben, így finalista lett, a nehézsúlyúaknál Petriashvili kétpontos hátrányból nyerte meg az ukrán Khotsianivsk elleni küzdelmet.

Ifj. Veréb István a tavaly U23-as vb-bronzérmes ukrán Hrytsay ellen lép szőnyegre, Ligeti Dániel pedig az Eb-ezüst- és bronzérmes lengyel Barannal találkozik – akit már két kontinensviadalon is sikerült legyőznie – igaz, legutóbb kikapott tőle. Ha első vigaszági mérkőzésüket megnyerik a HVSE élversenyzői, akkor este bronzmérkőzést vívhatnak.

– Kaptak még egy esélyt, élni kell vele. Nem lesz könnyű, komoly birkózók az ellenfelek – szögezte le Veréb István, a Haladás vezetőedzője. – Ricsi jól helytállt az azeri ellen, a fiamnak csak villanásai voltak a lengyellel szemben, sokat ment hátra. Dani jól küzdött a grúz ellen, nem lehet rá panasz – értékelte tanítványai első napi teljesítményét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában