Birkozás

2019.05.05. 21:29

Ligeti-arany és -bronz az ob-n

A Haladás VSE birkózószakosztálya a Ligeti testvérek révén egy arany- és egy bronzéremmel zárta a szabadfogású országos bajnokságot.

Horváth Erika

A két ob-érmes: Ligeti Dániel (jobbról) és Ligeti Richárd

Fotó: HVSE

A szigetszentmiklósi – férfi és női – szabadfogású országos bajnokságon összesen 120 birkózó lépett szőnyegre. A Veréb István irányította Haladás VSE négy versenyzőt indított; hiányzott ifj. Veréb István, aki négy hete bronzérmet szerzett a bukaresti Európa-bajnokságon, egy hete pedig az extraligás csapatbajnokságon kölcsönversenyzőként a Honvéd együttesét erősítette. A tavalyi ob-t szintén magyar bajnoki címmel záró – és szintén Eb-résztvevő – Ligeti Dániel és Ligeti Richárd viszont csatába indult az újabb aranyért.

A nehézsúlyban Európa-bajnoki ezüst- és kétszeres bronz­érmes Ligeti Dániel könnyedén gyűjtötte be hetedik felnőtt bajnoki aranyát, mind a négy ellenfelét nagy fölénnyel verte a 125 kilós súlycsoportban. Először a Sziget SC-s Cseperkálót (10-0) technikai tussal, majd a negyeddöntőben a szintén a hazai klubot képviselő Nagy Mihályt tussal. Aztán újabb két technikai tus következett: az elődöntőben Ács (Pénzügyőr) ellen 10-0-nál vetettek véget a mérkőzésnek, de a Szmik Attila (Dunaferr) elleni döntőt sem kellett végigbirkóznia Ligetinek, 13-2-nél kihirdették győztesnek.

A két ob-érmes: Ligeti Dániel (jobbról) és Ligeti Richárd

 

Ligeti Richárd három éve a 74, tavaly a 79 kilóban volt magyar bajnok. Most a 86-ban indult jó eséllyel, de sajnos nem a várakozásnak megfelelően alakult az első meccse. A felső ágra sorsolva egyből a negyeddöntőben kezdett a honvédes Szurovszkival. A szoros, pontgazdag mérkőzésen „túlóráznia” is kellett, mert hosszú másodpercekig nem indították el az órát, végül úgy kapott ki 8-7-re, hogy négy másodperccel a vége előtt még ő vezetett két ponttal –

rossz taktikát választott a finisben. Mivel Szurovszki döntős lett, Ligeti Ricsi bronzmérkőzésen léphetett szőnyegre, amit magabiztosan, 8-0-ra meg is nyert a dunaújvárosi Mohácsi ellen.

A 97 kg-ban Wittmann Kristóf a negyeddöntőben technikai tussal kikapott a későbbi aranyérmes Szabótól (Honvéd). Neki a bronzmérkőzés sem sikerült, kikapott a csepeli Seregélyitől, így ötödik lett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában