Kisvárosi kosaras érmek

2019.06.27. 21:19

A Körmend Alpok Adria Kupa-győzelemmel és bajnoki ezüsttel zárt

Németh Zsolt első teljes szezonját töltötte ügyvezetőként az Egis Körmend kosárcsapatánál. A piros-feketék idényére nem lehet panasz: egy Alpok Adria Kupa-győzelemmel és egy bajnoki ezüstéremmel gazdagították a kisvárosi kosárlabda-gyűjteményt, amire büszke lehet a körmendiek ügyvezetője is.

Tóth Judit

Németh Zsoltot másfél évvel ezelőtt nevezték ki az Egis Körmend ügyvezetőjévé, ez volt az első olyan idénye, amelyben elejétől a végéig ezt a pozíciót töltötte be. Jó évet zárt, hiszen egy sikeres szezont tudhat maga mögött munkatársaival, a szakmai stábbal és a csapattal együtt.

Németh Zsolt ügyvezető szerint is sikeres szezont zártak
Fotó: Szendi Péter

– Elégedett vagyok a csapat teljesítményével, több mint félszáz meccset játszottak a fiúk – kezdte a körmendiek ügyvezetője. – Fárasztó és hosszú szezonon vagyunk túl. Jelen voltunk a nemzetközi porondon, és a bajnokság döntőjéig verekedtük magunkat egy olyan idényben, ahol akár egy-egy győzelmen vagy vereségen is sok múlhatott. Nagyon kiegyensúlyozott volt a mezőny, így az első nyolc helyért nagy küzdelem folyt. A végén a sérülések is befolyásoló tényezőnek bizonyultak, nálunk is nagyon hiányzott Mario Delas, akit az elődöntő első mérkőzésén veszítettünk el térdsérülése miatt. De az elért eredmények magukért beszélnek, és az, hogy egy kisváros csapata ide egyáltalán elérhet, talán mondhatjuk, hogy nem természetes. Komoly háttérmunkát igényel olyanoktól is, akikre talán kevésbé vetül a reflektorfény, de a háttér biztosításában hatalmas munkát végeznek. Az Alpok Adria Kupa aranyérme mellett a bajnokságban második helyen végeztünk, ami nagyon szép eredmény. Csupán az lehet egy kicsit fájó pont, hogy éppen megyei riválisunk, a Falco ellen veszítettük el a döntőt, ráadásul hazai pályán, 3-0-s összesítéssel. De mindent összevetve nagyon jó évet zártunk, kitűnő volt a csapategység, a légiósaink tekintetében sem fogtunk mellé. Nem voltak belső konfliktusok, nemcsak játéktudásban, hanem emberileg is nagyon jó társaság jött össze. Igazi közösség kovácsolódott, és ez az eredményességben is megmutatkozott. A játékosügynökökkel is jó kapcsolatunk volt végig, nem akadt olyan helyzet, amit ne tudtunk volna megoldani. Ezt azért is hangsúlyozom, mert a korábbi években volt néhány problémás esetünk, ami sok energiát őrölt fel.

Németh Zsolt azt is nagy dolognak tartja, hogy ebben a szezonban sikerült még inkább visszaszerezni a szurkolók bizalmát, hogy újra egymásra talált a csapat és a körmendi tábor. Arra is törekedtek, hogy korrekt legyen a kapcsolat a szurkolói csoportokkal, rendezték az idegenbeli mérkőzésekre szóló vendégjegyek ügyét. Azóta nem volt olyan, aki sorba állt, de nem kapott belépőt. Persze kisebb mennyiségnél ez még így is előfordulhat majd, de az elosztás rendszere tiszta és átlátható.

A döntő után még búslakodtak a körmendiek, most már inkább büszkék az idei szezonban elért eredményekre Fotó: Jámbori Tamás

– Azt gondolom, hogy előbbre léptünk a sportdiplomácia területén is, itt elsősorban a játékvezetői bizottsággal, illetve magukkal a sípmesterekkel való korrekt együttműködésre gondolok. Az sem utolsó, hogy csapatunk népszerűsége töretlen, sőt, ma már az egyik közösségi médium esetében az élvonalbeli klubok közül a mi oldalunkat látogatják a legtöbben. Az emberek kíváncsiak mindenre, ami a csapat háza táján történik, és ez a fajta nyilvánosság a szponzoraink szempontjából is fontos.

Az ügyvezető végül elmondta, hogy a háttérben természetesen folynak már a tárgyalások a következő idényre vonatkozóan, amint lesznek konkrétumok, a klub tájékoztatja a közvéleményt. A szándéknyilatkozatokat már a döntő előtt le kellett adni a nemzetközi szereplésre, ezt megtette az Egis Körmend is, úgyhogy mozgalmasnak ígérkezik a következő szezon is.

– Egy hete ért véget a bajnokság, de talán több dolgunk van a klubnál, mint amikor még tartott a játék. Dolgozunk annak érdekében, hogy jövőre is hasonlóan jó évünk lehessen, mint idén – zárta szavait a Németh Zsolt.

Matthias Zollner tavaly novemberben lett az Egis Körmend vezetőedzője, irányítása alatt egy aranyérmet és egy ezüstérmet szereztek a körmendi kosarasok. A német szakember a bajnokság során soha nem bocsátkozott jóslatokba, végig a fegyelmezett és kemény munkában hitt.

– Azt gondolom, hogy a bajnoki ezüstérem után nincs szégyenkeznivalója senkinek. A mi csapatunk volt a legfiatalabb a mezőnyben, és azt is mindig hangsúlyozom, hogy kisvárosról van szó, ami megnöveli ennek a második helynek az értékét. A döntő után volt bennem némi keserűség, de kiben ne lenne egy bajnoki arany kapujában. Jó évet zártunk, büszke vagyok arra, amit a fiúkkal el tudtunk érni, és azt hiszem, erre az eredményre Körmenden mindenki büszke lehet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában