Tekecsarnok-mizéria

2019.08.07. 21:09

A szentgotthárdi pálya megkapta a nemzetközi minősítést

A szentgotthárdi tekepálya az elsők között kapta meg a legmagasabb nemzetközi minősítést. A répcelakit jövő nyárra tökéletesítik.

Horváth Erika

A Nemzetközi Tekeszövetség (WNBA) klasszikus szekciója (NBC) kötelezte tagországait, hogy az első osztályú csapataik pályái megfeleljenek a nemzetközi szabványnak. A magyar klubok között először nagy volt a riadalom, hiszen kilátásba helyezték, hogy hitelesített pálya híján nem vehet részt az adott csapat a nemzetközi kupasorozatokban – és ez többek között a bajnoki ezüstérmével idén Európa Kupa-szereplést kiharcoló és a Bajnokok Ligájába is pályázó Répcelaki SE-tekeshop.hu-t is nehéz helyzetbe hozta volna. Merthogy első nekifutásra az első osztályú csapatok által használt 18 közül egyetlen magyar pálya sem felelt meg az összes szigorú előírásnak. Ám a magyar szövetség haladékot kapott, a pályák hibáit, hiányosságait 2020. július 31-éig lehet javítani, addig a jelenlegi állapotukban is használhatók. Idén július 31-éig viszont el kellett végeztetni a nemzetközi felülvizsgálatot. Van, ahol nagy munkák előtt állnak, centiméteres eltérések miatt bontani, átépíteni is kell. A két érintett Vas megyei csapatnál, a Répcelaknál és a Szentgotthárdnál szerencsére kisebb, könnyebben orvosolható problémákat találtak.

A Thermalpark-Szentgotthárdi VSE hamar tudott reagálni, hiszen az ország egyik legmodernebb, legjobb pályája a 2014-ben felújított szentgotthárdi.

– Négy darab lámpát kellett vennünk, mert úgy ítélte meg a nemzetközi szövetség hitelesítéssel megbízott szakembere, hogy kevés hátul a fény. És a bábuálláson kellett kicsit alakítani. Így egy kicsit másképp dőlnek a bábuk, de a pálya eredményességén – ami az egyik legjobb az országban – nem nagyon fog változtatni – összegzett Tróbert József, a Szentgotthárdi VSE elnöke, a tekeszakosztály vezetője és játékosa. – És akkor már ki is festettünk, új polcokkal csinosítottuk a csarnokot, ezeken elfér az egyre gyarapodó kupagyűjteményünk is. A győri pályával együtt elsőként kaptuk meg a legmagasabb nemzetközi minősítést három évre.

A szentgotthárdi tekepálya az egyik legtökéletesebb az országban Fotó: Szentgotthárdi VSE

– Nálunk sincsenek túl nagy problémák, az ország negyedik-ötödik legjobb pályájának számít a répcelaki – mondta Kiss Zsolt, a szakosztály vezetője, edzője. – Az egyes és kettes pálya között az automatikához vezető bejáratot kell áthelyeznünk, két golyófogó gumifalat kell kicserélnünk és a fotocella-beállításon módosítani. A kisebb javításokat megcsináltuk, bábuállásokat is cseréltünk, de ebbe a nyárba már több nem fér, most edzenünk kell, mert augusztus 31-én rajtol a bajnokság. A türelmi idő miatt még BL-meccset is játszhatunk a pályánkon. Majd jövő nyáron befejezzük a javítanivalókat.

Arra is kíváncsiak voltunk, hogyan telnek a két szuperligás Vas megyei csapatnál a bajnokság rajtja előtti utolsó hetek.

– Itthon, edzőtáborral kezdtünk, és jó néhány edzőmérkőzés vár még ránk. Vasárnap Szlovákiában játszunk, augusztus 17-én egy meghívásnak teszünk eleget, Mosonszentmiklóson jubileumi tornán veszünk részt. Másnap már az osztrák ezüstérmes Orth an der Donaut fogadjuk, amely szintén Ek-résztvevő. Ötödik alkalommal rendezik meg a négy város (Bécs, Répcelak, Kleinwarasdorf és Győr) tornáját, ezúttal, augusztus 24-én Bécsben. Aztán rajt – sorolta Kiss Zsolt.

– Már július eleje óta edzünk, voltunk Győrben edzőmeccsen. A hétvégén a répcelaki Kiss László emléktornán veszünk részt, és indulunk még a zalaegerszegi Göcsej Kupán augusztus 17–18-án, valamint az azt követő héten a székesfehérvári Szijjártó László-emléktornán – mondta Tróbert József.

A szövetségben elkészítették a 2019/2020-as bajnoki év szuperligás sorsolását is. Az első fordulóban egymás ellen kezd a két Vas megyei csapat (Répcelak–Szentgotthárd, augusztus 31., szombat, 14.00).

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában