Az úszó Barta Márton az első tanévben a tanulásban volt sikeresebb

A Szombathelyi Sportiskola úszója, Barta Márton a junior korosztályban megszerzett vb-aranya, -ezüstje és -bronza, valamint négy Eb-ezüstje után válogathatott az ösztöndíjat kínáló amerikai egyetemek között – az Indiana állambeli Notre Dame-ot választotta. Milyen eredményeket, tapasztalatokat hozott az első tanév? – erről érdeklődtünk a nyári szünetet itthon töltő, 20. évéhez közelítő fiatalembertől.

– Nehéz volt, kicsit nehezebb is, mint vártam. Arra számítottam, hogy a tanulás nem lesz könnyű, de az meglepetésként ért, hogy milyen nagy leterheltséget jelent az úszás.

– Kezdjük a tanulással.

– Nagy lépés volt a gimnázium után. A Notre Dame katolikus egyetem, ahol abban hisznek, hogy az embernek minél szélesebb látókörűnek kell lennie, ezért az első évben a filozófiától a teológián át történelmet is kell tanulni. A vallás jelen van, de semmit sem erőltetnek. Ha akarod, észreveszed, ott vannak a keresztek a falakon, papok a kollégiumigazgatók. Én közgázra járok, ugyanazokat tanulom, mint itthon, a Corvinuson is tanulnak, például mikroökonómiát, statisztikát, csak vannak még plusztárgyaim is, így nem három, hanem négy év az alapképzés. Magam választottam, mit akarok tanulni és mikor. Angol nyelvre váltani nem volt gond, de azért – például a jogi – szakszavakkal meggyűlt a bajom. Jól éreztem magam az iskolapadban. Nagyon interaktív, maximum harmincfős osztályokban beszélgetés formájában adják le az anyagot. Persze, aztán majd olvass utána, készülj fel az órára, meg a vizsgákra. Örülök nagyon, hogy jól sikerült az évem, 4,4 körüli az átlagom. Erős ez az egyetem. Időről időre jönnek nagy cégek – mint például a Google, vagy Wall Street-i cégek, bankok – toborozni. Aki a hivatalos interjún is megfelel, mehet gyakorlatra, ha azon is jól teljesít, akkor az egyetem befejezése után náluk dolgozhat.

– Van ilyesmi a távlati terveidben?

– Legfeljebb a gyakorlat, az egyetem után már nem szeretnék kint élni. Nyáron Budapesten voltam egy amerikai cég háromhetes gyakornoki programján; élveztem és sokat is tanultam. Külföldön is szeretném kipróbálni magam, illetve megtudni, ott milyen, más-e a munkakörnyezet, a morál. És hogy az cég- vagy iparfüggő-e? Mire végzek, szeretném ezt is átlátni, hogy olyan munkahelyet választhassak, amiről tudom, hogy ott jó lesz, és jól fogom érezni magam.

– Milyen az egyetemi élet?

– Talán az egyetem vallásos jellege miatt nem egészen olyan, mint a filmekben. De vannak különböző klubok, a sportolóknak házai, ahol partikat is rendeznek. Az egyetem területe egy hatalmas park, ahol egymást érik az épületek. Az egyikben jogot tanulsz, a másikban filozófiát, ott a menza, út sincs közöttük. Csak sétálunk vagy biciklizünk egyiktől a másikig. Vagy a füvön tanulunk. Az első három évben kötelező kollégiumban lakni. Ez jó, mert így mindenki ismer mindenkit, a programokba könnyű bekapcsolódni, még akkor is, ha több mint húsz órát edzek egy héten. A hétvégén, amikor játszik a suli amerikaifoci-csapata, mindenki megőrül. Az egész nap arról szól. Van sütögetés, az is jó lehetőség az ismerkedésre. Nincs baj a beilleszkedéssel, mindent megkapsz, sok a program. Ez a része nagyon jó.

– És az úszás?

– Bár a mi egyetemünkön az amerikaifutball és a kosárlabda van rivaldafényben, az úszók is mindent megkapnak. Nagyon komoly stáb, hat úszóedző, erőnléti edző, jógatanár, dietetikus, csapatorvos, masszőr van mellettünk. Ami az eredményességet illeti, nagy változás nekem, hogy nem 50 méteres medencében vannak a versenyek, hanem 25 yardosban, ami nem egészen 23 méter. És nekem a fordulóim ugye nem annyira jók. Az úszás arról szól, hogyan fordulsz, hogyan jössz fel a víz felszínére, azt hogyan töröd meg és hogyan érsz el a falig. Itt minden a víz alatt dől el, mert az úszás csak úgy tíz méter egy hosszban. Az eleje jó volt, több iskolacsúcsot is úsztam, sőt, egy jó ideig országos ranglistavezető is voltam 400-on. Rengeteg a verseny az egyetemek között, volt, hogy sorozatban hét hétvégén versenyeztünk. Általában mi utaztunk, csak egyszer-kétszer voltunk mi a rendezők. Vasárnap hajnalra hazaértem, aztán még tanulni, beadandót csinálni. Állandó volt a pörgés. A karácsonyi szünet körül elmentünk Floridába edzőtáborba; akkor kezdtem érezni, hogy pihenő nélkül ez sok. Soha nem adtak pihenőt, nem nézték, fáradt vagy-e, csak menni és menni kellett. Én ehhez nem voltam hozzászokva, mint ahogy más európai úszó sincs. Sokan nem is fejezik be emiatt az egyetemet. Vagy abbahagyják az úszást. A mostani negyedikesek között a tucatnyi úszóból három-négy maradt, az évek során kihullottak. Ami nem biztos, hogy jó visszajelzés az egyetemi úszócsapat és a rendszer számára. Volt is egy hosszabb beszélgetésem az edzővel erről, mert úgy érzem, én sem bírnám végig, ha így menne tovább. Nyitottnak tűnt a változtatásra. Kicsit meg is utáltam az úszást, másfél hónapig csak konditerembe jártam és bicikliztem, hogy megmaradjon a fittségem. Aztán elkezdett hiányozni a víz, visszatértem, de még nem járok mind a heti tíz edzésre. Az összegyetemi bajnokság – ami az amerikaiaknak a mindenük, ez tartja lázban őket – nekem nem sikerült annyira jól, az év vége felé már kicsit elfáradtam fejben. Sok úszó ott maradt nyári iskolában, felvettek egy-két tantárgyat és úsznak. Ők csak a múlt héten mentek haza és 26-án már kezdődik is a tanítás. Velem – amikor látták, hogy milyen lelkiállapotban vagyok –, kicsit engedékenyebbek voltak, már május végén hazajöhettem. Hat úszóval csináltunk egy háromhetes európai túrát, így úszhattam 50 méteres medencében is. Voltam gyakorlaton, jutott idő a barátokra és persze a családra. Tartottuk a kapcsolatot, Facebookon majdnem minden nap beszéltünk, de az mégsem ugyanaz, mintha ott lennének melletted.

– Nyomon követted az úszó-világbajnokságot?

– Hát persze, a családdal együtt, hiszen a húgaim is úsznak. Voltak nagyobb meglepetések, nemcsak magyar oldalról. Sok favorit nem nyert, például Katie Ledecky sem 400 gyorson, de férfi 400 vegyesen az olimpiai érmes, világbajnok Chase Kalisz döntőbe sem jutott, és Verrasztó Dávid sem. Valahogy össze-vissza van most minden. Talán az olimpia miatt; lehet, hogy most könnyedebb évük volt, aztán majd megint rákapcsolnak. De akadtak elképesztően nagy világcsúcsok is. Milák Kristófé is – 200 pillén az 1:50,73 komoly idő nagyon.

– Nemcsak korosztályos, felnőtt világversenyen is voltál már válogatott. Az a közeg nem hiányzik?

– Most jobb volt így, külső szemlélőként. Nagyon nagy stressz ám a felkészülés és a verseny is.