jól dobtak

2019.09.01. 19:15

A ligadöntőben is helytálltak a vasi fiatalok

Három aranyat, három ezüstöt és öt bronzot szereztek a vasiak a junior (U20) és ifjúsági (U18) atléták 2019. évi ligabajnokságának döntőjében – valamennyien a Szombathelyi Dobó SE versenyzői.

Horváth Erika

Németh Zsanett (3) három, Varga Donát (4) két számban is érmet szerzett

Fotó: Dobó SE

A korosztályos Magyar Liga döntőjébe a pontgyűjtő versenysorozat végeredménye alapján lehetett bekerülni, versenyszámonként az 1–8. helyezettek szereztek indulási jogot, illetve visszalépők helyére a szintén rangsorolt tartalékok léphettek be.

Vas megyéből két szombathelyi egyesület, a Haladás VSE és a Dobó SE delegálhatott versenyzőket. Utóbbi – bár nélkülözte a két aranyra is esélyes Giczi Esztert – három dobószámban összesen 11 dobogós helyezést gyűjtött be. Németh László, Németh Zsolt, Gubián Tamás és Csercsics Richárd junior korú tanítványai közül Varga Donát és Németh Zsanett állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára, mindketten kalapácsvetésben nyertek.

Zsanett diszkoszvetésben ezüst-, súlylökésben bronzérmes lett. Donát diszkosszal ezüstöt szerzett, Doma Benedek pedig kalapáccsal bronzot. Az ifik közül Katavics Balázs volt a kalapácsvetés legjobbja, Viszkeleti Vencel bronzot hozott. A lányoknál Albert Blanka kalapáccsal második, diszkosszal harmadik lett, Varga Virág pedig kalapáccsal szerzett egy bronzot.

Németh Zsanett (3) három, Varga Donát (4) két számban is érmet szerzett
Fotó: Dobó SE

A vasi eredmények. Junior. Férfi, 400 m: 5. Ecker Tamás (Haladás VSE) 52,26. Távolugrás: 4. Pethő Márton (Haladás) 6,91. Súlylökés (6 kg): 4. Doma Benedek (Dobó SE) 14,80 egyéni csúcs. Diszkoszvetés (1,75 kg): 2. Varga Donát 49,76, 6. Doma Benedek 42,99 (mindkettő Dobó SE). Kalapácsvetés (6 kg): 1. Varga Donát 73,29, 3. Doma Benedek 65,57. Női, súly (4 kg): 3. Németh Zsanett 10,42, 5. Rajczi Bianka 9,79 (mindkettő Dobó SE). Diszkosz (1 kg): 2. Németh Zsanett 39,36,4. Rajczi Bianka 31,89. Kalapács (4 kg): 1. Németh Zsanett 60,11, 4. Rajczi Bianka 50,69.

Ifjúsági. Fiú, 200 m: 7. ­Ecker Dávid (Haladás) 23,41. 800 m: 7. Németh Mihály Márk (Haladás) 2:04,47. Súly (5 kg): 6. Katavics Balázs 14,52, 8. Viszkeleti Vencel 12,60 (mindkettő Dobó SE), Diszkosz (1,5 kg): 4. Katavics Balázs 45,77, 6. Viszkeleti Vencel 44,15 e. cs. Kalapács (5 kg): 1. Katavics Balázs 72,41, 3. Viszkeleti Vencel 67,48 e. cs., 5. Petróczy András 54,85 e. cs., 6. Németh Levente 49,60, 7. Kovács Levente 49,60 (mind Dobó SE). Lány, diszkosz (1 kg): 3. Albert Blanka 37,28 e. cs., 6. Varga Virág 32,26 (mindkettő Dobó SE). Kalapács (3 kg): 2. Albert Blanka 51,16, 3. Varga Virág 46,66.

A hétvégén a felnőttek Szuperliga- és a serdülők (U16) Magyar Liga-döntőjét rendezték az MTK pályáján – a versenyek az esti órákban, lapzártánk után fejeződtek be.

Az eredményekre visszatérünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában