Spártai hős Vasból – Borbás Tibor 12. lett a híres görög ultramaratonon

A 246 kilométer nagyjából annyi, mintha az ember Szombathelyről Budapesten is túl futna. A görögországi Spartathlon ultramaratoni futóverseny 377 indulójának ugyanezt a távot Athén és Spárta között kellett teljesíteni. A mezőny több mint fele útközben különböző okok miatt feladta a versenyt – 197-en értek célba. Országonként 25 versenyző indulhatott, a magyar csapat tagja volt a civilben szombathelyi tűzoltó főtörzsőrmester, a táplánszentkereszti Borbás Tibor, aki a 36 órás szintidőhöz képest 28 óra és 18 perc alatt, az előkelő 12. helyen ért célba. A magyarok remekeltek a Spartathlonon, a férfiaknál Bódis Tamás, a hölgyeknél Maráz Zsuzsa győzött. A magyar együttesből 14-en teljesítették az embert próbáló távot.

– Öt éve kezdtem el a hosszútávfutást, és már eléggé felkészültnek éreztem magam, hogy belevágjak. Tavaly november 20-án kezdtem el készülni, heti hat alkalommal futottam, összesen 4800 kilométert teljesítettem ez idő alatt – sorolta a számokat Borbás Tibor. – Természetesen több versenyen elindultam, így a szekszárdi hatórás futóversenyen, a 24 órás sárvárin, a pilisi 112 km-es távon, aztán Kaposváron duplán lefutottam a maratont. Tudni kell, hogy a görögországi versenyre kvalifikálni kell, a szintidőt teljesítők között sorsolással döntik el, kik állhatnak rajthoz.

Akik a szintidőhöz képest legalább húsz százalékkal jobb időt teljesítettek, mindenképpen indulhattak. Jómagam utóbbiak közé tartoztam, az Ultrabalatonon elért eredményemmel, így rajthoz állhattam a híres görög ultramaratonon. Reggel hét órakor startoltunk Athénból, ahogy telt-múlt az idő, úgy lett egyre melegebb. Nagyjából 30–34 fokos hőségben futottam, de felkészültem a körülményekre, jeget tettem a ruhámba, hűsítő sálat tekertem magamra, folyamatosan ettem és ittam. Összesen 75 frissítő pontot alakítottak ki, 15-nél lehettek ott a segítők – engem a párom kísért el. Szinte végig az országút mellett, forgalomban futottunk, de érintettünk falvakat, városokat is.

Nagyon népszerű arrafelé a viadal, az autósok dudálással biztattak minket, rengeteg autogramot is kiosztottunk. Nem volt egyszerű, jelentős szintemelkedések is voltak, ráadásul előzőleg hiába néztem át, hol lesz sík terep és emelkedő, gyakran ott is emelkedő volt, ahol nem azt mutatta a térkép. Az 1200 méter magas Pantheon-hegy nagyon kemény volt, ott nem is tudtunk futni, hanem gyakorlatilag másztunk. Későn, már sötétben értünk oda, mindössze egy kordonszalag választott el minket a szakadéktól. Fejlámpával haladtam, szerencsére az éjszaka nem volt holtpont, nem álmosodtam el, tartottam a tempót.

Közben figyeltem a részidőmet, láttam, hogy jól állok, még pihenésre is lehetne időm, úgyhogy egy pillanatra sem merült fel bennem, hogy feladom. Ahogy hajnalodott, kelt fel a nap, úgy lettem egyre álmosabb. Az utolsó négy-öt órát végig álmosan futottam végig. Délelőtt 11 óra 18 perckor értem célba, és a hagyományoknak megfelelően megcsókoltam Leonidas király szobrának lábát. Akkor még nem éreztem magam annyira fáradtnak, ám miután átestem az orvosi vizsgálaton és ledőltem, már nehéz volt felállni. Előzetesen egy célom volt: teljesíteni a Spar­thatlont – sikerült, és sokkal jobb idővel is, mint reméltem.

Borbás Tibor a jövőbeli terveiről egyelőre csak annyit árult el, hogy idén már csak egy versenyen indul, és az egy 50 km-es terepverseny lesz a Balaton-felvidéken.