2019.11.12. 21:04
FIBA Európa-kupa: Egis Körmend–Bakken Bears derbi
A dán Bakken Bears együttesét fogadja szerdán 18 órától az Egis Körmend kosárcsapata a FIBA Európa-kupa 4. fordulójában. A piros-feketék három hete Dániában nyerni tudtak az esélyesebbnek kikiáltott Bakken ellen.
Ferencz Csabáék eldönthetik a továbbjutás kérdését
Fotó: Szendi Péter
Ezen a héten is folytatódik a komoly menet az Egis Körmend számára, a piros-feketék vendége szerdán este a dán Bakken Bears lesz. Matthias Zollner együttese az odavágón hat ponttal (81-87) győzelmet szerzett Dániában, és – három nyert mérkőzéssel – azóta is hibátlan a nemzetközi sorozatban. A vasi csapat egy kecskeméti fiaskó után van éppen, de szerdán szeretné eldönteni a továbbjutást a H csoportból.
– Talán egy kicsit fáradtak voltunk Kecskeméten, ez látszott a fiúk teljesítményén – jelezte Matthias Zollner, az Egis Körmend vezetőedzője. – Mert jól kezdtük a meccset, de aztán visszaesett a lendület, magunkra húztuk a KTE együttesét, és átengedtük a vezetést. A végén –11 pontról zárkózni tudtunk, pedig akkor már sokan azt gondolhatták, hogy eldőlt a találkozó. Nagyon jó csapat a Kecskemét, szerintem hazai pályán nehéz lesz őket legyőzni bárkinek. Tanulva a hibáinkból szeretnénk a FIBA-kupában folytatni a jó sorozatunkat, hiszen a Bakken Bears elleni hazai győzelemmel bebiztosíthatnánk a továbbjutást.

Fotó: Szendi Péter
A FIBA Európa-kupa H csoportjában éllovas a Körmend, második a Bakken Bears, harmadik a Legia Warszawa, negyedik pedig a finn Kataja Basket.
– Szerdai ellenfelünkről már van tapasztalatunk, tudjuk, hogy magas szerkezetű csapatról van szó, ez igaz minden pozícióra. Éppen ezért nekünk a mozgékonyságunkra, a gyorsaságunkra kell építenünk, és a lepattanók megszerzése céljából együttesen kell fellépnünk, a játékosoknak ki kell segíteniük egymást. Az első perctől az utolsóig kézben kell tartanunk a meccset, nem szabad hagynunk, hogy kiessünk a ritmusból, akkor nyerhetünk, és ez meghatározó lenne a jövőnk szempontjából – mondta végül a körmendi vezetőedző.