Gyerekfejjel érkezett Szombathelyre a Haladás korábbi brazil futballistája – már 20 éve

Alex José De Paula 18 évesen érkezett Magyarországra, a Haladás profi ja lett 2000-ben. – A Haladás éppen Brazíliában játszott edzőmeccset az én csapatommal. Jól ment a játék, felkeltettem a zöld-fehér klub érdeklődését. Kaptam egy ajánlatot, gondolkodás nélkül igent mondtam – idézte fel a kezdeteket a 38 éves Alex. – A futballra tettem fel az életemet, mindenképpen Európában akartam focizni, remek lehetőségnek tűnt a szombathelyi szerződés. Máig nem bántam meg a döntésemet, pedig gyerekfejjel csöppentem egy számomra ismeretlen országba, kultúrába. Nagyszerű csapata volt akkoriban a Haladásnak.

Olyan minőségi futballistákkal játszhattam együtt, mint például Flavio Pim, Somfalvi, Kaj, Szekér, Halmosi, Selymes vagy éppen Leandro. Nagy szívfájdalmam, hogy ezzel a csapattal nem sikerült semmi komoly eredményt elérni. Ott voltam a 2002-es Újpest elleni kupadöntőben, ahol 2-1-re kaptunk ki az utolsó pillanatban – az első félidőben én is elpuskáztam egy komoly helyzetet; ma is előttem van a szituáció, ma is nagyon fáj. Ráadásul elbuktuk az országos kispályás bajnokság döntőjét, és kiestünk az NB I-ből.

Mégis rengeteg szép emlék köt ahhoz a csapathoz. A folytatásban Alex megfordult a Honvédban, a Dunaferrben, hazament Brazíliába,

majd következett Dél-Korea, Görögország, aztán ismét Magyarország, a Pápa, végül a Szolnok – több mint száz NB I-es meccsnél, harminc gólnál állt meg a számláló. Alacsonyabb osztályú magyar klubok után hét évig Ausztriában rúgta a labdát, ma a megyei I-es

Répcelak játékosa.

– Első magyar korszakomban remek színvonalat képviselt az NB I – vélekedett Alex. – Rendre öt-hat jó csapat küzdött a bajnoki címért, nem csak kettő, mint most. Látványosabbak voltak a meccsek, most mindenki inkább védekezik. Akkoriban olyan magyar játékosok kerültek ki erősebb európai bajnokságokba, akik meg is állták a helyüket. Pedig akkor nem volt ennyi pénz a magyar fociban, nem működött ennyi akadémia, nem futballoztunk ilyen stadionokban. De lehet, hogy csak a nosztalgia beszél belőlem…

– Két éve dolgozom menedzserként, élvezem a munkát – árulta el Alex. – Beszélek angolul, görögül, spanyolul, portugálul és magyarul – a magyar nyelvvel birkóztam meg a legnehezebben. Kiváló portugál és brazil kapcsolatokkal rendelkezem, de a Görögországban eltöltött három év sem múlt el nyomtalanul. A telefonom folyamatosan csörög, a laptopom egész nap be van

kapcsolva. Nézem a különböző szintű brazil és portugál meccseket – és ha kell, akkor utazok. A kiváló brazil kapus, Felipe például az én segítségemmel igazolt Kisvárdára. Egyébként nehéz dolgom van, mert a magyar klubok mostanában a keleti vonal felé fordultak, számolatlanul jönnek az országba a szerb, bosnyák, orosz, ukrán, román légiósok.

– Az elején még küszködtem a honvággyal, ma viszont már Magyarország az otthonom, szeretek Szombathelyen élni – folytatta Alex. – A feleségem magyar, a nagyobbik lányom – aki a Haladásban kézilabdázik – tíz, a kisebbik pedig egyéves. Régebben gyakrabban hazautaztam, most már csak évente egyszer, akkor is rövidebb időre. Az anyukám nagyon aggódott értem, hogy hol élek, milyen körülmények között, ezért egyszer eltöltött velem tíz hónapot Magyarországon – megnyugodva utazott haza. A családtagjaimmal, a

gyerekkori barátaimmal tartom a kapcsolatot – a brazilok nagyon összetartó emberek.

De én már hosszú távra tervezek Szombathelyen. – A futballt nem bírom abbahagyni, azért is tértem vissza Ausztriából – folytatta

Alex. – Répcelakon több az edzés, minőségibb a szakmai munka. Kispályázom a városi bajnokságban, különböző tornákon veszek részt. A régi Haladás-szurkolók megismernek, sokszor nosztalgiázunk. A meccseken általában megkapom a tiszteletet az ellenfelektől, persze sok fiatal játékos akad, aki ellenem akar bizonyítani. Ha még lehetne egy kívánságom a pályafutásomat illetően, akkor

szeretnék a Répcelakkal az NB III-ban játszani. Nem biztos, hogy mindent kihoztam a pályafutásomból, de futballozhattam a magyar, a brazil, a dél-koreai és a görög élvonalban. Brazíliában együtt edzettem a legendás Romárióval, Görögországban öszszecsaphattam Rivaldóval és Yaya Touréval. Elégedett vagyok az életemmel, nem bánok semmit – főleg azt nem, hogy 18 évesen elfogadtam a Haladás ajánlatát, és elindultam a hosszú utamra Rio de Janeiróból.