2019.11.21. 20:36
Szépen teljesítettek, több érmet is begyűjtöttek a korosztályos vasi bunyósok
Szép eredményekkel tértek haza a Vas megyei sportolók az ifjúsági országos ökölvívó-bajnokságról.
Lakotár Hanna a bajnoki arannyal és serleggel
Fotó: Alpokalja KA
A Madárfészek Alapítvány Akadémia bokszcsarnoka adott otthont az ifjúsági korosztálynak kiírt országos ökölvívó-bajnokságnak. A négy napig tartó erőpróbára a kőszegi Fitt-Box Ökölvívó Egyesület öt sportolóval nevezett. Pesti Gabriella (64 kg) első győzelmét követően házi döntőt vívott csapattársával, Hámori Lucával (64 kg), aki az első kört erőnyerőként hagyta ki. A fináléban Luca diadalmaskodott, megvédte magyar bajnoki címét, Gabriella ezüstéremmel vigasztalódott. Ambrus Viktória (büki szakosztály, 69 kg) szintén erőnyerőként kezdett, a döntőt pedig rövidre zárta, már a második menetben kihirdették győzelmét, így ő is bajnoki címmel térhetett haza. Farkas Richárd (büki szakosztály, 81 kg) három, igazán harcias mérkőzést vívott. Az első két összecsapáson az ő keze lendült a magasba, a döntőben azonban az ellenfél bizonyult jobbnak, így a második helyen zárta az ob-t. Málics Norbert (büki szakosztály, 81 kg) győzelemmel indított. A második meccsen aztán egy nála lényegesen tapasztaltabb ellenféllel szemben maradt alul, bronzérmes lett.
– A fényesen csillogó érmek mellé női versenyzőink kapták meg a legjobb női csapatnak járó különdíjat is – árulta el Varsányi Áron, a Fitt-Box Ökölvívó Egyesület vezetőedzője. – Minden versenyzőnkre büszkék vagyunk, de Farkas Richárd kiemelkedően teljesített, ugyanis elsőéves ifiként egészen a döntőig menetelt, és ott is csak megosztott pontozással kapott ki válogatott riválisától. Szép teljesítményt nyújtottak a fiatalok, ezt bizonyítja az is, hogy minden indulónk érmes lett. Dolgozunk tovább keményen, hiszen az év hátralévő része is bőven tartogat még kihívásokat.
A kőszegi Alpokalja Küzdősport Alapítvány versenyzőjét, Lakotár Hannát is ifjúsági magyar bajnokká avatták 54 kg-os súlycsoportban. Finesz Ernő tanítványa az első körben tatabányai riválist búcsúztatott, majd a döntőben egyhangú pontozással verte vecsési ellenfelét.
A Haladás VSE két versenyzője, Boér Boglárka (60 kg) és Szajkó Letícia (48 kg) is egy mérkőzést vívott, mindketten kikaptak, de így is a dobogó harmadik fokára állhattak fel.