Boksz

2019.12.12. 21:08

Az olimpia a cél – Hámori Ádám gőzerővel dolgozik

Mozgalmas, fárasztó évet tudhat maga mögött a kőszegi Fitt-Box Ökölvívó Egyesület immár hétszeres magyar bajnok bunyósa, Hámori Ádám. Aki gőzerővel készül az olimpiai kvalifikációs tornákra.

Tóth Gábor

Hámori Ádám szusszanásnyi pihenőt tart a kubai edzőtáborban

Fotó: : Fitt-Box Ökölvívó Egyesület

Hámori Ádám a honi és a nemzetközi válogatott mérkőzések, nemzetközi erőpróbák mellett több kiemelt tornán is ringbe lépett az idén. A kőszegiek 24 éves, 91 kilós bunyósa júniusban az Európa Játékokon (EJ) vett részt Fehéroroszországban, majd szeptemberben az oroszországi világbajnokságon húzott kesztyűt, decemberben pedig a magyar bajnoksággal zárta az évet.

– Nem indult jól az évem, a Bocskai-emléktornán kikaptam egy angol sráctól teljesen jogosan, majd az azt követő nemzetközi versenyeken hiába nyújtottam rendre jó teljesítményt, csak a kudarcok jöttek, a legtöbbször igazságtalanul. De mindent félretéve gőzerővel készültem az Európa Játékokra – fogalmazott Hámori Ádám. – Kirobbanó formában utaztam el Fehéroroszországba, ahol azonban pályafutásom legnagyobb csalódása ért. A nyolcaddöntőben simán nyertem, a negyeddöntőben azonban hiába vertem agyon horvát ellenfelem, a bírók riválisomat hozták ki győztesnek – ezzel elvettek tőlem egy Eb-érmet, ökölvívásban ugyanis az EJ egyben Európa-bajnokság is. Nagyon fájt a nyilvánvaló csalás, hosszú idei még csak gondolni sem tudtam a bokszra, fontolgattam, hogy abbahagyom, szögre akasztom a kesztyűt – így nem láttam értelmét a folytatásnak. De aztán sikerült kikecmeregnem az apátiából, ismét belevetettem magam a munkába és kijutottam a világbajnokságra.

Hámori Ádám szusszanásnyi pihenőt tart a kubai edzőtáborban
Fotó: Fitt-Box Ökölvívó Egyesület

- Oroszországban két mérkőzés jutott nekem, iráni ellenfelemet biztosan vertem, majd a nyolcaddöntőben kikaptam a később ezüstérmet szerző ecuadori riválisomtól – ellenfelem jobb volt, igazságos eredmény született. A folytatásban egymást érték az edzőtáborok, két hetet töltöttem el a válogatottal Üzbegisztánban, majd ugyancsak két hetet Kubában. Minőségi, a világ elitjéhez tartozó bunyósokkal dolgoztunk együtt, csaptunk össze. Keményen dolgoztam, igyekeztem tanulni, fejlődni, erősödni. A decemberi országos bajnokságon aztán minden gond nélkül lettem ismét magyar bajnok – zsinórban immár hetedszer. Érdekesség, hogy a jelenleg is aktív mezőnyben rajtam kívül egyedül a Vasast erősítő, nálam három évvel idősebb Harcsa Zoltán mondhatja még el magáról, hogy hétszeres magyar bajnok. Ugyanakkor az országos szövetség vezetése ezzel nemigen foglalkozik, nem kapok megkülönböztetett figyelmet… Még az idén vár rám egy tatai edzőtábor, aztán januárban utazom a válogatottal Kazahsztánba.

– Roppant fárasztó időszak van mögöttem, alig voltam itthon, egymást érték az edzőtáborok, a különböző tornák, rengeteg utazással megspékelve. És hát tulajdonképp az ünnepeket, az év végét is az edzőteremben töltöm – jelezte Hámori Ádám. – De nincs ezzel semmi gond, amikor belevágtam az olimpiai felkészülésbe, tudtam, hogy mivel jár. Egyetlenegy cél lebeg a szemem előtt: ott akarok lenni a 2020-as tokiói olimpián. Mindent ennek a célnak rendelek alá. De tisztában vagyok vele, hogy roppant nehéz küldetés vár rám. Ugyanis az én súlycsoportomban Európa mindössze négy olimpiai kvótát kap. Márciusban Londonban rendeznek egy európai kvalifikációs tornát, majd, akik nem vívják ki az olimpiai részvételt, azok májusban Párizsban lépnek kötelek közé – de a francia tornára már a világ minden részéből lehet nevezni. Most itt tartok. Dolgozok keményen, rendületlenül, mindent beleadok, aztán majd meglátjuk, hogy ez mire lesz elég.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában