Illés Béla Labdarúgó Akadémia

2019.12.31. 07:00

Díjazták az akadémistákat – Idén is megválasztották a korosztályok legjobb fiatal futballistáit

A szakmailag és infrastrukturálisan is szépen fejlődő Illés Béla Labdarúgó Akadémián idén is díjazták a legjobb futballistákat.

Pum András

A korosztályok legjobbjai az Illés Akadémia vezetőivel

Fotó: Szántai Krisztina

Stabilan szerepelnek, szerepeltek az I. osztályú utánpótlás-labdarúgóbajnokságokban az Illés Akadémia-Haladás korosztályos együttesei. Az őszi szezont a 16 csapatos U14-es bajnokságban az Illés-Haladás a hatodik, az U15-ösök bajnokságában a 14. helyen zárta. A kiemelt, nyolccsapatos U16-osoknál a hetedik, az U17-eseknél a nyolcadik, az U19-eseknél az ötödik helyről várják a tavaszi folytatást az akadémisták.

– Csapataink a 2018/19-es bajnokságban megtartották első osztályú tagságukat, így ősszel is a kiemelt és erős csapatok alkotta U16-os, U17-es és U19-es bajnokságokban szerepelnek – mondta Bakos Roland, az Illés Akadémia szakmai igazgatója. – Nyilván ezen bajnokságokban elért összesített helyezésnek örülünk, de nyártól hatványozottabban az egyének fejlődését követjük figyelemmel. A kiemeltben játszott mérkőzések nagyban segítették, segítik a játékosok fejlődését, ahogy az első osztályú U14-es és U15-ös bajnokságban is magasabb intenzitású meccseket vívnak a gárdák 2015 óta – amikor is a két csoportból egy lett. Örömteli, hogy Szombathelyen szélesedett a tömegbázis, a III. osztályú U17-es, U19-es, a másodosztályú U14-es, U15-ös bajnokságban és a Bozsik-korosztályokban három további szombathelyi egyesület is szerepel: a Haladás VSE, a Lurkó UFC és a Király SZE. Büszkék lehetünk rá, hogy idén három kapusunk is nívós bajnokságokba szerződött.

A korosztályok legjobbjai az Illés Akadémia vezetőivel
Fotó: Szántai Krisztina

- Januárban Hegyi Krisztián a West Ham Unitedhez, Senkó Zsombor a Juventushoz, Kiss Ágoston az Arminia Bielefeldhez igazolt. Jelenleg nem kevesebb, mint 15, akadémiánkon nevelkedett játékos található az NB II.-es Haladás keretében. Közülük heten – Doktorics Áron, Schuszter Ronald, Illés Bence, Szalay Szabolcs, Szekér Ádám, Tóth-Gábor Kristóf, Tóth Milán – U19-esként pályára is léptek, gólokat szereztek magyarkupa-, illetve bajnoki találkozókon. Ősszel öt labdarúgónk szerepelt a

korosztályos utánpótlás-válogatottakban: Papp Csongor, Tama Gergő, Szalay Szabolcs, Tóth Balázs, Tóth-Gábor Kristóf. Jó látni azt is, hogy a korosztályos válogatottakban korábbi Illés Akadémián nevelkedett labdarúgók szép számmal találhatók. A 2015/16-os bajnokságban bevezetett produktivítási mutató alapján pedig az összesített rangsor előkelő negyedik helyét foglaljuk el.

Az edzői stábban a régi Haladás-játékosok – Nagy József, Kutasi Csaba, Németh Gábor, Szekér István – és a feltörekvő edzők – Oross Márton, Németh Richárd, Sátori Barnabás, Horváth András, Tóth Zsolt, Takács Csaba, Szűcs János – jó arányú csapatot alkotnak.

Az akadémián hagyomány, hogy megválasztják és díjazzák a különböző korosztályok legjobbjait. A díjakat a Haladás Sportkomplexum VIP-termében rendezett évzárón adták át.

A 2019-es év legjobbjai. 2001-es korosztály: Illés Bence, Szekér Ádám. 2002: Szalay Szabolcs, Tóth Milán. 2003: Dezamits Dominik. 2004: Simon Barnabás, Tóth Balázs. 2005: Papp Csongor. 2006: Fischl Simon, Katona István. 2007: László Krisztián,

Csonka Gergő. 2008: Meskó Márk.

Az Illés Akadémia létesítményhelyzete hamarosan jelentősen javul. Közel 2500 négyzetméter alapterületű, háromemeletes épület, valamint 66 autó és két autóbusz elhelyezésére alkalmas parkoló épül. Az épület földszintjén tantermek, öltözők, orvosi részleg, konyha, étkező és az üzemeltetéshez kapcsolódó helyiségek kapnak helyet. Az emeleten tantermek, kollégium, irodák lesznek, gépészeti helyiséggel és gondnoki lakással. Az épület mellett kialakítanak öt 68×105 méteres füves, egy műfüves labdarúgópályát és kapus­edzői centrumot is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában